Már az előkészítő ülésen jogerős ítéletet hozott a Debreceni Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki 12 évvel ezelőtt magát rendőrnek kiadva házkutatást színlelt és így aranyékszereket tulajdonított el egy nyugdíjastól. A férfi a bűncselekményt követően megszökött, tavaly decemberében fogták el Franciaországban.

Az ügyész másfél évet kért rá beismerés esetére, ő pedig élt is a felkínált lehetőséggel és váddal egyezően mindent bevallott és lemondott a tárgyalás jogáról is, amit a bíróság elfogadott. A bíróság hivatalos minőség színlelésével elkövetett zsarolásban mondta ki bűnösnek az elkövetőt, és az ügyészi indítvánnyal egyezően másfél év börtönre és két év közügyektől eltiltásra ítélte.

A bíróság által megállapított tényállás szerint a terhelt 2009 szeptemberében ismerkedett össze A. J.-vel, aki felajánlotta a férfinak, hogy lakjon nála, így egy időre megoldódhat a lakhatási gondja. Mindkét férfi nehéz anyagi helyzetben volt, ezért A. J. elmondta L. Z.-nek, hogy többször tett már szert úgy jövedelemre, hogy rendőrnek adta ki magát, s házkutatást színlelve bejutott a lakóházba és az onnan ellopott értéktárgyakat értékesítette.

Dobó Dénes szóvivő tájékoztatása szerint a férfi rávette L. Z.-t, hogy hasonló módszerrel elkövetett bűncselekményekben működjön közre, az ellopott holmik eladásából befolyó pénzből pedig fedezni tudja a lakhatását.

A vádlott és cinkostársa 2009 szeptember 28-án délután megjelentek egy  akkor 71 éves debreceni nőnél, akit A. J. ismert, s tőle akartak jogtalanul értéktárgyakat megszerezni. Mivel A. J.-t az asszony személyesen ismerte, ezért a férfi rábírta a terheltet, hogy adja ki magát rendőrnek és úgy menjen be az idős asszony lakásába. A bűncselekmény elkövetéséhez a férfi átadott a terheltnek egy rendőrségi jelvénynek látszó tárgyat, egy fekete bőr tokot, amelyre egy címer volt ragasztva.

L. Z. fel is ment az asszony lakásához, közben a társa a ház közelében várakozott és figyelt. Az idős nő ajtót nyitott a vádlottnak, aki valótlanul azt állította, hogy ő rendőr, majd megmutatta a rendőrségi jelvénynek látszó tárgyat is és közölte, hogy házkutatást fog tartani. A férfi eközben a lábával betámasztotta az ajtót, hogy azt a nő ne tudja bezárni. Az álrendőr az állította, hogy információja van arról, hogy az idős nő hamis ékszereket árul, és a zsebéből ki is vett egy nyakláncot, amit letett az asztalra és azt mondta, hogy az is hamis.

Ezt követően a férfi felszólította az asszonyt, hogy adja át az összes ékszerét. A férfi azzal fenyegette meg a nyugdíjast hogy az intézkedésnek nem szegülhet ellen, mert akkor bűncselekményt követ el.

Az asszony abban a hiszemben, hogy a férfi rendőrként hivatalos eljárást folytat, a fenyegetés hatására félelmében elővette az aranyékszerét tartalmazó dobozt és azt átadta az elkövetőnek. A vádlott az ékszereket zsebre tette és közölte, hogy a házhoz érkező rendőrök elé megy, hogy őket a nő lakáshoz vezesse. Ezt követően a férfi a ház előtt találkozott a társával, akinek az ékszereket átadta, majd elmenekültek.

A bűncselekmény felbújtóját A. J.-t, mint különös visszaesőt a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság 4 év 8 hónap fegyházra ítélte tíz évvel ezelőtt. A férfi társa L. Z. akkor a bűncselekmény elkövetése után megszökött, őt tavaly decemberben fogták el Franciaországban. A férfi kiadatását követően Magyarországon bűnügyi felügyelet alá került. A Debreceni Járásbíróság ítélete jogerős, azt az ügyész, a vádlott és a védője is tudomásul vette.

via

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.