134 holttestet exhumáltak, mire életfogytig tartó börtönre ítéltek egy német ápolót

Sharing is caring!

Niels H.-nak 85 beteg megölése miatt kellett bíróság elé állnia.

Elutasította a szövetségi legfelsőbb bíróság a német kriminalisztika történetének egyik legnagyobb szabású sorozatgyilkossági ügyében tavaly hozott ítélet ellen benyújtott felülvizsgálati kérelmeket, így a Niels H. néven azonosított egykori ápoló élete végéig börtönben marad. Az ítélet pénteken emelkedett jogerőre.

A 43 éves férfi megölt 62 beteget az Alsó-Szászország tartományi Oldenburg, további 35 beteget pedig az ugyancsak alsó-szászországi Delmenhorst kórházában.

Ennyi gyilkosságot a II. világháború óta senki sem követett el Németországban.

A férfi mindkét intézményben az intenzív osztályon dolgozott, áldozatainál különböző gyógyszerek túladagolásával szívhalált idézett elő, hogy bizonyítsa az újraélesztés területén szerzett tudását. A perében ismertetett nyomozati adatok szerint ezekben a vészhelyzetekben igyekezett a középpontba kerülni, elismerésre vágyott. Az újraélesztés számos esetben nem sikerült, vagyis az ápoló megölte a beteget.

Niels H. 2000 és 2005 között követte el a bűncselekményeket. 2005-ben bukott le, amikor a delmenhorsti klinika intenzív osztályán egy kollegája rajtakapta, hogy halálos veszélyt okozó injekciót ad be egy páciensnek, és leállít egy életfontosságú gyógyszert adagoló berendezést.

Az ügyben 2008-ban jogerősen elítélték, majd 2015-ben egy másik ügyben életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték kétrendbeli emberölés és kétrendbeli emberölési kísérlet miatt. Az áldozatok hozzátartozóinak nyomására megvizsgálták a munkahelyein a tevékenysége alatt történt valamennyi halálesetet, aminek során exhumáltak 134 holttestet.

Meglehet, hogy az ápoló még sokkal több ember haláláért felelős, mert számos holttestet elhamvasztottak, így nem lehetett elvégezni a gyógyszer-túladagolás nyomainak feltárására irányuló vizsgálatot.

Facebook Comments