Több aranyat rejt a Börzsöny, mint azt eddig gondolták. Egy most napvilágot látott, hét műhold bevonásával készített svájci georadar-kutatás szerint az eddig becsült 13.000 milliárd forintnyi arany és ezüst helyett 50.000 milliárd forint értékű nemesfémet rejt a hegy gyomra – írja a Bors.

Egy hónappal ezelőtt egy magyar vállalkozó geológiai kutatásokra hivatkozva azt állította, hogy 13.000 milliárd forintnyi aranyat és ezüstöt rejt a Börzsöny.

Az általam feltárt és szakemberek által leigazolt számítások szerint 45 milliárd euró értékű ezüst és arany van a hegy alatt, ebből 36-37 milliárd euró a tiszta nyereség, ami kitermelhető, és ehhez jönnek még az egyéb fémek és ásványi anyagok, amelyeket a kitermelés során a felszínre tudnánk hozni

A vállalkozó akkor történelmi feljegyzésekre és régebbi kutatások anyagaira hivatkozott. A rendelkezésére álló adatokat, valamint újabb földmintákat küldött a világ három, ezzel foglalkozó legjobb független laborjába. Teóriája felkeltette három svájci bányászati egyetem figyelmét is, amelyek 7 műhold segítségével készített georadar-kutatás során az eddig hitt mennyiség több mint háromszorosát fedezték fel – írja a Bors.

Ez egész egyszerűen hihetetlen. Azt mindig tudtam, hogy van ott arany, de, hogy ennyi és ilyen sűrűségben az engem is megdöbbentett

– fogalmazott a lap Varga, aki elmondta, a műholdak egy 70 négyzetkilométernyi földterületet pásztáztak végig.

Az 500 méteres mélységig végzett előzetes elemzés alapján 3000 tonna aranyat és 3000 tonna ezüstöt rejt a Börzsöny. Ez az arany és az ezüst tőzsdei árfolyamán 153 milliárd euró, ami 50 ezer milliárd forint! Csak halkan jegyzem meg, hogy a teljes magyar államadósság 40 ezer milliárd

– nyilatkozta Varga István.

Börzsöny-patakFORRÁS: ANTISSIMO/ANTAL GERTHEIS, 2010/COMMONS.WIKIMEDIA.ORG

Varga Istvántól azt is elmondta, hogy a teljes termelés, tehát a bányászat és a három fázisú dúsítás is a mélyben történne, és csak a kész aranyrudak kerülnének a felszínre egy elektromosan hajtott kisvasúthálózat segítségével. A vállalkozó hozzátette, mielőtt bármilyen bányászat elkezdődne, az államnak ki kell írnia a koncessziót, ami iránt már több nagy bányavállalat is érdeklődik.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.