50 ezer tulipánhagymát ültettek el Abádszalókon

Sharing is caring!

Elkészült a Tisza-tó első tulipánkertje.

Ötvenezer tulipánhagymát ültettek el a napokban Tóth Diána – a Farmer lánya oldal üzemeltetője – Abádszalók és Kunhegyes közötti birtokán. A TulipGarden csapata néhány óra alatt elkészítette a hét hosszabb és öt rövidebb bakhátat, melybe a tulipánhagymák kerültek, írta a Szoljon.

Ez a Tisza-tó első tulipánkertje, mely pár hónap múlva tízezerszámra virágzó tulipánokkal, jácintokkal és nárciszokkal kápráztatja majd el a látogatókat.

Pikniket, kisebb-nagyobb rendezvényeket szeretnék majd tartani ezen a területen. A kert melletti épület régen mázsaház volt, már elkezdődött a felújítása és átalakítása. Egyfajta fogadóépületként működne, az elképzelések szerint az emeleten szállásokat fogunk kialakítani

– mondta a portálnak Tóth Diána, aki idén elnyerte a Jövő Agrárszakembere díjat.

Egy ekkora virágzó tulipánmező, nárciszok és illatos jácintok társaságában bámulatos látvány. Abádszalókon legalább tizenkét fajta tulipán nyílik majd várhatóan jövő év március közepén, végén.

A TulipGarden tervei szerint 2021 tavaszán öt helyen lesz látogatható tulipánkertjük az országban: Abádszalókon, Mórahalmon, Cegléden, a Balaton közelében Szőlősgyörökön és Zala megyében.

Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Facebook/TulipGarden Balaton

Facebook Comments