8 trend, amitől búcsút veszünk 2021-ben

Sharing is caring!

batikolt minta, mely azt megelőzően a kilencvenes években volt utoljára igazán felkapott, a 2019-es tavaszi-nyári szezon egyik legmarkánsabb trendje lett, de velünk maradt még 2020-ra is, igaz, már sokkal visszafogottabban. Az idei esztendőre azonban az irányzat igencsak kifújt, és bár néhány divatház továbbra is próbálkozik vele, egyszerűen nincs már benne annyi, hogy divatban maradjon. Lehet, hogy csak néhány évre, lehet, hogy újabb évtizedekre, de a batikolt holmikat elengedhetjük. Feltámadóban van viszont egy hasonlóan bohém trend – mely szintén nem volt porondon a kilencvenes évek óta –, mégpedig a patchwork.

Batikolt minta helyett patchwork (Fotók: Getty Images, dolcegabbana.com)

Neon

A neonos árnyalatok szintén 2019-ben tértek vissza a mainstream divatba, és többé-kevésbé jelen vannak azóta is, de ez sem tart már sokáig. A retinaszaggató tónusokat ugyanis más, szintén élénk, ám valamivel szelídebb árnyalatok váltják ki a 2021-es kollekciókban. A neonzöld helyét például az év egyik hivatalos trendszíne, a világító sárga veszi át, míg a neonpink helyett rágógumi-rózsaszínt hordhatunk majd, legalábbis ha épp erre vágynánk.

Neonzöld helyett sárga (Fotók: Getty Images)

Biciklis nadrág

A biciklis nadrágoknak az utcai divatban sosem volt igazán létjogosultságuk, különösen nem abban a formában, ahogy a divattervezők, valamint a Kardashian család tagjai az utóbbi szezonokban igyekeztek prezentálni: elegáns ruhadarabokkal kombinálva. Ez az irányzat, abszolút érthető okokból nem tudott igazán elterjedni az utcai divatban és mostanra az erőltetése is meglehetősen kínossá vált. Várhatóan tehát a holmi belátható időn belül visszakerül oda, ahová való: a sportruházat kategóriába. Divatban marad viszont utcai viseletként a jogger, különösen annak finomabb anyagokból készült változatai.

A biciklis nadrág megy, a jogger marad (Fotók: Getty Images)

Oversize kislányruhák

A bő szabású, fodros, felnőtt méretű kislányruháknak látszó egészruhák eszelősen népszerűek voltak az elmúlt néhány szezonban. Ide sorolhatók többek között a viktoriánus ihletésű modellek, a falusi romantika inspirálta darabok, illetve a hálóingszerű nap dress-ek is. 2020-ban különösen felfutott ez az irányzat, annak köszönhetően, hogy akkor is inkább a kényelmes darabokat részesítettük előnyben, amikor épp nem melegítőt viseltünk. A Lyst.com trendkereső oldal riportja szerint az év 10 legnagyobb érdeklődést kiváltó divatcikke között is szerepelt egy ilyen típusú ruha, mégpedig az 5. helyen. 2021-ben azonban, ahogy lassacskán visszatérünk majd a társasági életbe és az irodákba, a határozottabb, sikkesebb szabásvonalú ruhák kerülnek előtérbe, míg az oversize kislányruhák visszavonulnak.

Oversize kényelem helyett elegancia (Fotók: Getty Images)

Kendőminták

A kendőminta kétségkívül látványosan mutat például a Versace vagy a Moschino kifutóján, azonban abban a formában, ahogy a tömegdivatba leér, már igen ritkán nevezhető ízlésesnek, pláne igényesnek. Tény ugyanakkor hogy az irányzat szinte kiirthatatlan a divat fősodrából, inkább csak az változik, hogy épp milyen intenzitással van jelen. Nos, a 2021-es év ilyen szempontból mindenképp szerencsés, ugyanis a divatházak jellemzően épp pihentetik a kendőmintákat. Helyettük idén a tengeri minták – kagylók, csigák, tengeri csillagok, pikkelyek – tarolnak majd.

Kendőminta helyett tengeri minták (Fotók: Getty Images)

Aszimmetrikus ujjak

Az egyik oldalon ujjatlan, a másikon hosszú ujjú ruhadarabok valójában soha nem néztek ki jól, hiszen optikailag mindenképp torzítják a test arányait, ráadásul semmilyen tekintetben sem nevezhetők praktikusnak. 2021-ben pedig végre „hivatalosan” is kimennek a divatból és remélhetőleg huzamosabb ideig nem is látjuk őket viszont. Maga az aszimmetria ugyanakkor velünk marad, csak épp hordhatóbb megoldásokkal, így például divatosak lesznek az ujjatlan, aszimmetrikus vállú modellek, az aszimmetrikus kivágások, illetve az aszimmetrikusan szabott vagy sliccelt szoknyák, egészruhák is.

Aszimmetria másképpen (Fotók: Getty Images)

Pizsama stílus

A divatipar évek óta igyekszik ránk tukmálni az utcai viseletre szánt pizsamaszerű szetteket is, ám olybá’ tűnik, hogy lassacskán végre feladják… A matchy-matchy vonalon – vagyis az egyforma anyagból készült ruhadarabokból álló szettek esetében – idén a „második bőr” típusú, tehát a teljesen szűk szabású, pizsamára még csak távolról sem emlékeztető összeállítások lesznek divatosak.

Pizsama helyett második bőr (Fotók: Getty Images)

Crop top

A végére hagytuk a felnőtt női lakosság számára legkedvezőbb hírt a témában: 2021-ben visszavonulót fújnak a crop topok is. Az idei tavaszi-nyári kollekciókban jellemzően már nem a csupasz hasak kaptak hangsúlyt, hanem a széles vállak. Elmondható tehát, hogy 2021-ben a válltömés az új hasvillantás.

Hasvillantás helyett vállhangsúly (Fotók: Getty Images)

Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük