A Facebookon kért vesét a súlyos beteg férfi, egy vadidegen nő odaadta a sajátját

Sharing is caring!

Az egész olyan, mint egy tündérmese: első hallásra hihetetlen, a végén mégis minden jóra fordul.

Az amerikai Wichitában élő Dan Harmon policisztás vesebetegsége miatt már-már második otthonaként tekintett a kórházi várótermekre, és az egészségügyi intézmények falai is jó ismerősökként köszöntötték. Átültetésre lett volna szüksége, a transzplant-lista azonban igen hosszú, akkoriban épp több mint százezren vártak új vesére – így alig akarta elhinni, amikor egy tőle 300 kilométerre élő, számára vadidegen asszony úgy döntött: felajánlja a sajátját. Az orvosok szerint 32 ezer az egyhez volt az esélye, hogy a férfinak valaki olyan tudjon szervet adni, akivel semmilyen rokoni kapcsolatban nem áll, így érthető, mennyire ledöbbent mindenki, amikor kiderült:az önzetlen szervfelajánló tökéletes donor – írta a Bors.

– Ez a legnagyobb ajándék, amit kaphattam. Innentől kezdve ő az én karácsonyi hősöm – nyilatkozta megmentőjéről Dan.

Facebook Comments