A legjobb karácsonyi ajándék, amit gyerek kaphat

Megosztás

Hajlamosak vagyunk túlzásokba esni, felvásároljuk a fél játékboltot – főleg most, hogy közeledik a Black Friday –, hogy örüljön a gyerek karácsonykor, pedig valójában nem a legújabb, szétreklámozott játékcsodára van szüksége, hanem arra, hogy minél több minőségi időt töltsön a szülőkkel. Pár játék persze tényleg a gyerekek szívéhez nő, de a legtöbbről az ünnep után pár héttel már el is feledkeznek. Lehet, hogy közhelyesen hangzik, de attól még igaz: minden gyerek attól igazán boldog, ha osztatlan figyelmet és szeretet kap a szüleitől. Ráadásul már azt is tudjuk, hogy a játékok esetében a kevesebb tényleg több, jobban fejleszti a kreatív gondolkodást, ha nincs elárasztva a gyerekszoba ezernyi színes holmival, amik közül alig tud választani a gyerek. Ezért javasoljuk, hogy a sok játék mellé – vagy helyett – csomagolj közös időt is a gyereknek karácsonyra.

Az élmény a legjobb ajándék

A közös idő pedig azt jelenti, hogy jó élményeket szereztek együtt. Ehhez nem kell rögtön világ körüli útra gondolni, vagy csilliárdokat elkölteni külföldi vidámparkokban, a legegyszerűbb tevékenységek is válhatnak minőségi közös idővé és karácsonyi ajándékká a családban. Íme néhány példa.

karácsony gyerek ajándék

Fotó: iStock

Mozi

Mindig jó ajándék és remek közös élmény, ha megnéztek egy olyan filmet, amit a gyerek választ. Történhet ez tényleg a moziban, vagy otthon a kanapén is, de úgy, hogy közben egyik felnőtt sem nyomkodja a telefonját, hanem tényleg a gyerekre és a filmre figyel, miközben együtt falatoznak a popcornból.

Könyvesbolti kalandtúra

Olyan könyvesboltba menjetek el, ahol van gyereksarok, és le tudnak ülni a kicsik könyveket nézegetni – ha még forró csokit is kapnak közben, akkor tényleg teljes az élmény. Szerencsére már van több ilyen könyvesbolt itthon is, így nem lesz olyan nehéz megvalósítani ezt a tervet. Nem kell mindent felvásárolni természetesen, lehet olyan szabályt hozni, hogy egy könyvet választhat minden gyerek (és közben szorgosan jegyzetelni a közelgő szülinapokra, hogy milyen könyveket néztek még ki maguknak).

Belépők, bérletek

Lehet szó színházi, állatkerti, játszóházi, múzeumi bérletről… minden jöhet, amivel el tudtok menni együtt olyan helyekre, ahol gyerekprogramok vannak. Az a jó bennük, hogy egész évre ellátnak közös idővel – talán ennél jobb ajándékot nem is lehet kitalálni a gyereknek a fa alá.

Megosztás

Szóljon hozzá a témához regisztráció nélkül