A magyarok 77 százaléka szerint szükséges a kijárási tilalom

 

A koronavírus-járványról a megkérdezettek háromnegyede szerint hazánkban is tömegessé fog válni a koronavírussal fertőzöttek száma, azonban mindössze a megkérdezettek harmada tartja valószínűnek, hogy elkapja a vírust, és közel kétharmad azt gondolja, hogy valószínűleg nem kapja el – derült ki a Publicus Intézet Népszava megbízásából készített kutatásából.

A megkérdezettek 16 százaléka nagyon, 45 százaléka pedig kicsit fél attól, hogy elkapja a koronavírust és beteg lesz, 39 százalék pedig nem fél ettől.

A válaszadók kétharmada szerint hazánkban a korlátozó intézkedések két-három hónapig fognak tartani, 17 százalék szerint egy hónapig, míg minden tizedik megkérdezett szerint akár fél évig is.

Kijárási tilalom valamilyen szintjét tízből kilencen, majdnem ennyien a nagyobb –nem élelmiszer – boltok, plázák bezárását is elképzelhetőnek gondolják. Az idősek karanténba helyezését kétharmad szükségesnek látja, legkevésbé a 60 év felettiek, és a nyugdíjasok.

Tízből négyen úgy tudják, hogy Kína egyik tartományában állatról átterjed emberrel, majd onnét szét a világban. Tízből ketten úgy gondolják, hogy a „kínaiak” szabadították rá a világra, míg tízből egy fő szerint az „amerikaiak” szabadították rá Kínára, és onnét elterjedt.

Kiemelt kép: 24.hu

Mi a véleménye a témáról?