A tököli börtönben találkozik apjával a 15 éves kecskeméti gengszter fiú

Sharing is caring!

Kevin eddig 27 bűncselekményt követett el, most autólopásért kapták el a rendőrök.

A kamasz lenyúlt minden mozdíthatót, autót, biciklit, szerszámgépet, GPS-t, bankkártyát, készpénzt, de az ügyész mindig elengedte, abban bízott, hogy a gyerek jó útra tér. Ha a gyereknek szerencséje van, a tököli börtönben megismerkedhet az édesapjával, ugyanis ő is ott raboskodik már 13 éve.

Nincs itthon az öcsém, a nyomozók azt mondták, be kell vinniük 72 órára, de az már letelt, attól félek, sokáig nem engedik ki – mondja a Blikknek H. Zsolt. – Kevin két éve került intézetbe, de mindig megszökött. Ha visszavitték, másnap már itt volt. Anyu nem szerette, ha idejön, mert idehozta a rendőrséget. Úgy tudom, legutóbb egy Suzukit lopott el, amikor elfogták.

Egyéjszakás kaland után született Kevin. Sajnos, tudtam, hogy börtönben végzi. Az apja tizenhat éves volt, amikor összejöttünk, ő már 13 éve ül rablásért, lopásért, most épp Tökölön van – sorolja Anita. Az anya gondolni sem mer rá, hogy a rossz útra tévedt fia épp ott, a tököli börtönben találkozhat majd az apjával, aki eddig soha nem kereste. Sírva magyarázza, hogy Kevin csak öt osztályt járt ki, pedig ő mindent megtett, hogy iskolába járjon. Minél jobb voltam a fiammal, annál rosszabb lett velem. Egy hete összeállt egy annyi idős, terhes nővel, mint én vagyok. Amikor emiatt számonkértem, azt mondta, nem vagy az anyám. És másnap szó nélkül elment mellettem az utcán. De ha börtönbe kerül, akkor is látogatni fogom, hiszen az én gyerekem.

Facebook Comments