„Annyira kimerítő egy műszak, hogy néhány óráig még elaludni sem tudok, amikor átadom”

Sharing is caring!

Boldogkői Zsolt osztotta meg egykori tanítványának tapasztalatait a minden eddiginél súlyosabb járványról.

Boldogkői Zsolt biológus, az MTA doktora megosztotta egy volt diákja történetét, aki jelenleg egy Covid-osztályon dolgozik sürgősségi orvosként. A tudós hozzáteszi, hogy ismer olyanokat, akik a rengeteg negatív és hitetlenkedő megjegyzés miatt már nem merik leírni orvosi-kórházi tapasztalataikat a járvánnyal kapcsolatban, majd szokatlanul ingerülten azt írja volt TDK-sáról:

„Aki le meri hazugozni, magam fogom be a száját.”

Somodi-Botos Annamária egy városi kórház sürgősségi osztályán dolgozik, 12 éves orvosi tapasztalattal, és határozottan állítja, hogy a koronavírus-járványhoz hasonló tapasztalatai még nem voltak pályafutása során. Posztját engedélyével közöljük.

„Folyamatosan dolgozunk, folyamatosan érkeznek a covid-oldalra.

Tegnap a 12 órás műszakomból egy alkalommal öltöztem ki fél órára. Mondják erre is, hogy lehetetlen. Tavasszal én is azt mondtam fél óra után. Megedződtünk. Érkeznek. Ennyi kétoldali tüdőgyulladást soha nem láttam. Fulladnak. Nagyjából hozzák az ismert képet: a legtöbben idősek. De mindig vannak fiatalabbak is.

Annyira kimerítő egy műszak, és nem a védőruha miatt, hanem a végeláthatatlan, megfeszített betegellátás okán, hogy néhány óráig még elaludni sem tudok, amikor átadom. Ez nálam nagy szó, egyébként 5 perc alatt alszom. Persze nem az én szép álmaimat kell sajnálni”

– írja a doktornő.

Hozzáteszi, „igazából el sem tudjuk mondani reálisan, mi a helyzet azoknak, akik a falakon kívüli életükkel, felelősségteljes, szabálykövető viselkedésükkel tehetnének azért, hogy a falakon belül a gyakran súlyos állapotú és már most kritikus számú beteg és az eü. ellátók helyzete jobb irányba tartson. Nem is tudom, ha bármelyikük fél órán át az én vagy bármelyik társam szemével látna, és kattognának a fejében a jópár szálon futó események, folyamatos döntések, vagy még inkább, ha annak a szemével látna minket és a környezetét, akit éppen a mentő gördít be, és akiében a halálfélelem ül, mert fullad…”

A helyzet súlyosságát érzékelteti, amikor megírja: soha nem látott még ehhez hasonlót.

„Tudom. Csak 12 éve dolgozom. Volt benne H1N1-emlékszem is pár súlyos állapotú betegre-,volt benne jópár “sima” influenzaszezon.

Ennyi és ilyen súlyos beteget SOHA nem láttam. Ennyi kétoldali pneumoniát, rossz vérgázértéket SOHA nem láttam.

Rágjuk csak a számokat, hisz a statisztika arra jó. Az a valóságon, ami a falakon belül zajlik most is, nem változtat. De ami a falakon belül zajlik a közeljövőben, azt most írja mindenki, aki azon kívül él jelenleg. Lehet, hogy éppen saját magának, vagy egy hozzátartozójának. És mindenképpen írja nekünk. Az elején felháborított, megdöbbentett az az általános felelőtlenség és értetlenség, amit tapasztaltam. Már csak teszem a dolgom, és a családomra gondolok. Bocs, tudom, hogy nem ábrák, meg adatok. Én ott bent sajnos azzal nem sokra megyek. Mondanám, hogy a hajamra kenhetem, de a védőruha miatt még azt sem. Viszont most örülök, hogy a sürgősségi elvek mellett tanultam katasztrófa orvostant is, még jól jöhet. De félreértés ne essék, önmagában nem ez a vírus a katasztrófa, nem is az egészségügy vagy amit még célkeresztbe állítunk. Az emberi felelőtlenség teszi azzá”

– zárja sorait Somodi-Botos Annamária.

via

Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük