Anya és lánya indult el drogért születésnapra, nem jutottak messzire

Megosztás

Az óriási bajba került bombázó édesanyjával vásárolta a kokaint, de nem jutottak vele messze. Elkapták őket a rendőrök.

Foghatja a fejét a Való Világ egykori bombázója, VV Dóri, aki szeptember 23-án egy anya-lánya nap keretén belül felkerekedett és édesanyjával Zuglóba ment, ahol kokaint és marihuánát vásárolt. Nem jutottak azonban messzire a tiltott szerekkel!

Fotó: Facebook

 megtudta: a 34 éves VV Dórát és 56 éves édesanyját kapták el a rendőrök szeptember 23-án a VIII. kerületi Nagyvárad térnél, miután kokaint és marihuánát vásároltak egy zuglói dílertől. Úgy tudni, a kábítószer lett volna az egykori villalakó születésnapi ajándéka, ám a partira már biztos nem kerül sor.

„Az egyik nőnél 0,6 gramm kokaint, a másiknál 6 gramm marihuánát találtak. A nyomozók előállították és kábítószer birtoklása bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki őket” – áll a rendőrség honlapján fellelhető közleményben, amelyben ugyan nem említik Dórát, de a lány egy barátnője lapunknak megerősítette az értesülésünket.

A rendőri akció keretében vélhetően Dóra dílerét is elfogták Zuglóban, akinél 44 gramm kokaint és további 10 gramm kábítószergyanús törmeléket és tablettát. Tőle 4 millió forintot és valutát foglaltak le a nyomozók.  megkereste az RTL Klub egykori sztárjának barátnőjét, aki megerősítette, hogy valóban Dóri és anyja keveredett komoly drogbotrányba.

 

Fotó: Facebook

Bár azt pontosan nem lehet tudni, hogy Dóri mostanában mivel foglalkozik, korábban nem titkolta, hogy kipróbálta már a drogot. Egy 2015-ös fotózáson például tálcán kínálja a kokaint. Azzal, hogy most elkapták, valóban óriási bajba sodorta magát, a Büntetőtörvénykönyv szerint ugyanis akár öt év szabadságvesztéssel is sújthatják.

Próbáltuk az üggyel kapcsolatban megszólaltatni Dórit, de lapzártánkig nem reagált a megkeresésünkre.

via blikk.hu

Megosztás

Szóljon hozzá a témához regisztráció nélkül