Ausztriában 200 millió eurót költenek a távoktatásban tanulókra, hogy behozzák a lemaradást

Ausztriában 200 millió eurót költenek a távoktatásban tanulókra, hogy behozzák a lemaradást

Sharing is caring!

A támogatás minden iskolatípus minden évfolyamára kiterjed.

Koronavírus – a második év

Több mint egy év telt el azóta, hogy a kínai hatóságok egy új, sebesen terjedő vírus felbukkanását jelentették a WHO-nak. Aligha akad azóta olyan ember a világon, aki ne hallotta volna a Covid–19 kifejezést, és mind többen gyászolnak rokont vagy barátot, akivel az új betegség végzett, miközben egzisztenciák dőltek romba hetek alatt, és a teljes életünket átírta a járvány. Mostanra elkészültek az oltások is, ami viszont nemcsak reményt, de ismét rengeteg kérdést is felvet, miközben a vírust nem hogy megállítani nem sikerült, de újabb mutációja is fenyeget. E harc a részleteit találja meg cikksorozatunkban.

„A koronavírus-járvány ellenére nem mondhatjuk, hogy az idei egy elveszett év lenne” – mondta Heinz Fassmann osztrák oktatásügyi miniszter hétfőn, egyúttal 200 millió eurós többlettámogatást jelentett be a terület számára. A pénzből lehet megszervezni, hogy a tanulók behozhassák a távoktatás miatt tapasztalt esetleges lemaradást.

A miniszter méltatta mind a pedagógusok rendkívüli munkáját, mind a tanulók hozzáállását a rendkívüli körülményekhez. „Mindazonáltal egyértelmű célunk az iskolák mielőbbi megnyitása, mert a jelenléti oktatásnál még nem találtak ki jobbat” – tette hozzá a tárcavezető.

A 200 millió eurós támogatási csomag az oktatási tárca költségvetési tartalékából, valamint uniós forrásokból tevődik össze, és 4500 szabad pedagógusállást képes finanszírozni még ebben a félévben. Az összegből 3 millió plusz felzárkóztató óra valósulhat meg 2022 februárjáig, ennek kétharmada a mostani félévben, egyharmada az őszi szemeszter során.

A támogatás minden iskolatípus minden évfolyamára kiterjed.

A gyakorlatban ez heti plusz két órát jelent osztályonként, amit az iskola vezetése a helyi igényekhez és szükségletekhez mérten szabadon alakíthat. Vagyis, ha például egy érettségiző osztályban nagyobb szükség van a pluszórákra, mint egy másik osztályban, akár négyet is felhasználhatnak a heti 16 óra kontingensből.

A felzárkóztató órákat tarthatják meglévő tanárok fizetett túlóra keretében, felsőbb éves pedagógus egyetemisták, illetve újonnan alkalmazott tanárok is. A támogatási program lényege épp a helyi körülményekhez való alkalmazkodóképesség és a célirányos megvalósítás összhangja.

Az iskolák tervezett nyitásának – vagyis a tanulók távoktatásból az iskolákba való visszatérésének – jelenlegi céldátuma február 8. Ezt az aktuális járványhelyzet függvényében még módosíthatják. A javasolt és előírt óvintézkedések – mint a maszkviselés, bontott csoportok a távolságtartás biztosítására, a termek sűrű szellőztetése és a heti rendszerességű tesztelés – betartásával, illetve kombinálásával minimalizálható lesz, hogy járványgócpontok alakuljanak majd ki az iskolákban – magyarázta Fassmann.

Az országban hétfő nulla órától léptek életbe újabb járványügyi szigorítások: a tömegközlekedési eszközökön, üzletekben, piacokon, ügyfeleket fogadó hivatalokban és a rendelők várótermeiben a 14 évesnél idősebbeknek kötelező az FFP2-es maszkot viselni, valamint a 2 méteres távolságot tartani azok között, akik nem egy háztartásban élnek.

Ausztriában az elmúlt 24 órában 1009 embernél igazolták újonnan a vírusfertőzést, a járvány kezdete óta 405 723 esetet regisztráltak. A koronavírusos betegséggel kórházban ápoltak száma 1846, az intenzív kezelésre szorulók 320-an vannak. A fertőzés okozta betegség szövődményeibe az elmúlt napon 33-an haltak bele, a járvány halálos áldozatainak száma ezzel 7418-ra emelkedett.

Facebook Comments