Életének 73. évében elhunyt Wichmann Tamás, legendás magyar kenus. A szomorú hírt a sportoló fia erősítette meg a Nemzeti Sport megkeresésére. Wichmann Tamás fantasztikus pályafutást tudhatott maga mögött: kilencszeres világ- és háromszoros Európa-bajnok, kétszer olimpiai bronzérmet szerzett, egyszer pedig ezüstérmes lett. Ahogy arról korábban beszámoltunk, Wichmann Tamás már hosszú ideje gyógyíthatatlan betegséggel küzdött: 2017Continue Reading

Budapest – Az Omega billentyűsének felszakadt a varrata, ezért maga sietett be a kórházba. Ahogy azt elsőként megírtuk, Benkő László (76) a januári kontrollvizsgálatán panaszolta el, hogy egyre jobban viszket a jobb lábszára, és a szövetminta megérkezését követően már tolták is a műtőbe, mert rákos elváltozás alakult ki a sípcsontjaContinue Reading

Egy 59 éves, mozgásképtelen férfi olyan beteg, hogy már nem szeretne tovább élni, a törvények viszont nem engedik, hogy bárki is segítse az öngyilkosságát, ezért halálra éhezteti magát. Az 59 éves Michael Askham 2018. októberében vette észre magán először a motoneuron-betegség első tüneteit, mikor zavarosan kezdett el beszélni. Ennek a betegségnek aContinue Reading

Tehervonat személygépkocsival ütközött Vecsés és Üllő között egy vasúti átjáróban, az üresen álló autónak a másik vágányon szembejövő, Ceglédről a Nyugati pályaudvarra tartó Z50-es személyvonat is nekirohant – közölte a Mávinform kedd este. A helyszínelés és a műszaki mentés idején Vecsés és Üllő között nem jártak vonatok. A balesetben senkiContinue Reading

  Laikusként placebónak azt nevezzük, ami valódi orvosi kezelésnek tűnik, de mégsem az, placebohatás alatt pedig azt értjük, amikor a páciens által gyógyhatásúnak hitt, egyébként teljesen semleges anyagok, kezelések hatására a beteg állapota javul. Önmagában elég furcsa jelenség, mert bizonyos szinten és esetekben valóban működik, de specifikus kutatásának az etikaContinue Reading

  A berlini fal le-, a Szovjetunió összeomlott. Az Egyesült Államok egyedül maradt a világhatalmi tápláléklánc csúcsán. Véget ért a hidegháború, elmúltak a nukleáris világvégét ígérő rémálmok, a szabadság és a jólét illúziójának mámora ereszkedett Európára és a nyugati világra. Ebben az időszakban, a ’80-as évek legvégén tervezte és alkottaContinue Reading

  Az Európa-bajnok magyar férfi vízilabda-válogatott 15-10-re kikapott kedden a francia csapat vendégeként a világliga európai selejtezőjének zárófordulójában, írja az MTI. Märcz Tamás együttese, amely megterhelő utazást követően jutott el a találkozó helyszínére, ezzel a csoport második helyén zárt, és március 17-én a világbajnok olaszok otthonában kell majd negyeddöntőznie. AzContinue Reading

Már nem kapható Magyarországon a várandós nők által használt Loritan tesztbetét, ami a gyereket váró nők és orvosaik számára nyújt nagy segítséget. A betéttel a magzatvíz szivárgását lehet figyelni és kimutatni, ami akár életmentő is lehet, és megelőzhető a koraszülés. Bár korábban elérhető volt, jelenleg egyáltalán nem kapható a betét.Continue Reading

Orosz Bernadett novemberben tett közzé fotókat a Facebookján a szinte felismerhetetlenségig összevert arcáról. A miskolci nő azt írta, hogy a barátja majdnem halálra verte. A Nem tehetsz róla, tehetsz ellene a Facebookon számolt be arról, hogy a férfi beperelte Orosz Bernadettet. Ötmillió forint kártérítést követel a személyiségi jogai megsértése miatt.Continue Reading

Nagyon súlyos fenyegetést jelent a világ többi részére is a COVID-19-ként elnevezett új koronavírus útján gyorsan terjedő kínai tüdőgyulladás-járvány – jelentette ki kedden Genfben az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója, aki szerint azonban megfelelő fellépéssel valós esély van a kór terjedésének megállítására. Az új koronavírussal fertőzöttek elkülönítőjében itat meg egy betegetContinue Reading