Az alaptörvényben rögzítik a keresztény nevelést, és hogy „az anya nő, az apa pedig férfi”

Sharing is caring!

„A családi kapcsolat alapja a házasság, illetve a szülő-gyermek viszony. Az anya nő, az apa férfi” – olvasható a Varga Judit igazságügyi miniszter által jegyzett törvényjavaslat.

A kormány kedden benyújtotta az alaptörvény módosítására vonatkozó javaslatát, amely a magyar családok erősebb védelmét, a gyermekek biztonságát hivatott szolgálni – közölte Varga Judit igazságügyi miniszter az MTI-vel.

Az alaptörvény eddig is kifejezetten a gyermekek jogaként rögzítette a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődésükhöz szükséges védelemre és gondoskodásra való jogot. A módosítás biztosítja minden gyermek számára a Magyarország keresztény kultúráján alapuló értékrend szerinti nevelést, és garantálja a gyermek születési nemének megfelelő háborítatlan fejlődését – tudatta.

Kapcsolódó
Az ellenzék is támogatta a veszélyhelyzet meghosszabbítását – megszavazta az Országgyűlés
orszaggyules-rendkivuli-jogrend-szavazas-mti-balogh-zoltan.jpg
A parlament egyúttal megerősítette azokat a járványügyi kormányrendeleteket, amelyeket Orbán Viktor jelentett be hétfőn.

A módosító javaslat szövege már felkerült a parlament honlapjára, így az is kiderült, hogy a kormány az alaptörvényben rögzíteni, hogy az anya nő, az apa pedig férfi – szúrta ki a 444.hu.

“Magyarország védi a házasság intézményét mint egy férfi és egy nő között, önkéntes elhatározás alapján létrejött életközösséget, valamint a családot mint a nemzet fennmaradásának alapját. A családi kapcsolat alapja a házasság, illetve a szülő-gyermek viszony. Az anya nő, az apa férfi”

– olvasható a dokumentumban.

Az indoklásban pedig ezt írják:

“(…) szükséges a családi élettel, illetve a gyermekek nevelkedésével összefüggésben rögzíteni a születési nem természetes, megváltozhatatlan adottságán alapuló felfogást, amely szerint az anya nő, az apa pedig férfi.”

Az alaptörvény-módosítás emellett meghatározza a közpénz fogalmát annak érdekében, hogy az alkotmányos szerveknél egységes gyakorlat alakulhasson ki. A javaslat világosan, az állami működés egészét átfogóan definiálja a közpénz fogalmát, mely az átlátható közpénz-felhasználás garanciája – tette hozzá Varga Judit.

A közfeladatot ellátó, közérdekű vagyonkezelő alapítványok egyebek között a megújuló felsőoktatás és a tehetséggondozás sarokkövei, ezért az alkotmányozó kifejezésre juttatja a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítvány kiemelkedő társadalmi értékteremtő szerepét és garantálja a hosszú távú stabil működésüket – közölte.

Az alaptörvény módosítása megújítja a különleges jogrendre vonatkozó részt Magyarország fokozottabb biztonsága érdekében, növelve a változó jövőbeli kihívások kapcsán indokolt kormányzati reakcióképességet. A rendkívüli jogrendre vonatkozó javaslat elfogadása esetén a jogbiztonság érdekében 2023. július 1-jével lép hatályba, tehát a kormány jelenlegi felhatalmazását semmilyen formában nem érinti – közölte a miniszter.

via

Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük