Baj van: 2000 tonna betegségterjesztő rovar marad ránk a fecskehiány miatt!

Az elmúlt közel két évtizedben legalább megfeleződött a hazai fecskeállomány, írja a Magyar Madártani Egyesület (MME) közleményét idézve a hvg.hu. A klímaváltozással új kártevő és betegségterjesztő rovar- és szúnyogfajok, valamint az általuk terjesztett kórokozók jelennek meg Magyarországon, az ellenük történő biológiai védekezésben is óriási szerepe van azoknak az állatoknak, például a fecskéknek (és a denevéreknek), melyek természetes úton csökkentik ezek számát.
Fotó: Rebecca Hall / Unsplash
A települési fecskeállomány azonban az ezredforduló óta megfeleződött, ennek hátterében az élőhelyek átalakítása, a táplálékbázis csökkenése, a klímaváltozás, és ami a legmeglepőbb, a kedvezőtlen társadalmi változások, a fecskefészkek leverése, a madarak elzavarása áll.
Mérési adatokon alapuló becslés alapján minden fecske körülbelül 1 kg, muslicától a nagyobb légy mérettartományba tartozó repülő rovart fogyaszt el csak a költési időszak alatt. Figyelembe véve, hogy Magyarországról akár kétmillió fecske is hiányozhat 2010 óta a nyár második felében, ez azt is jelenti, hogy legalább kétmillió kg, azaz kétezer tonna kártevő és betegségeket terjesztő rovar évről évre a környezetünkben marad.
A madárcsoport szerepe a klímaváltozás miatt egyre fontosabbá válik az emberek, társ- és haszonállataink egészségvédelme szempontjából is, de a szervezet szerint a napjainkra teljes egészében városiasodott sárfészket építő fecskék védelmében a lakosságnak és az önkormányzatoknak egyedülállóan fontos, gyakorlatilag nélkülözhetetlen szerepe és egyben felelőssége van.
Az Egyesület arra szólít, hogy tavasz közeledtével helyezzünk ki műfészkeket, fecskepelenkákat, a fecskebarát falfelújítási munkákat támogassuk, alakítsunk ki sárgyűjtőhelyeket. A lakosság a parti fecskéket is segítheti költőfalaik felújításával, ásóval, lapáttal függőlegesre faragásával.
A közvélekedéssel ellentétben a fecskék tartós, a fecskepárok által akár évtizedeken át használt fészkei egész évben védettek, a  fecskefészkek leverése egész évben tilos és illegális! Ha védett élőlények (növények és állatok), illetve ezek élőhelyeinek pusztítását tapasztaljunk vagy fennáll ennek gyanúja, kockázata, ha veszélyeztetett fecskefészkekről vagy -telepekről szerzünk tudomást stb., eljáró hatóságként a megyei kormányhivatalhoz és a területileg illetékes nemzetipark-igazgatósághoz fordulhatunk.
(MME)

Mi a véleménye a témáról?