Barabási Albert-László: Kiirthatatlan a koronavírus, de aki időt nyer, életet nyer

Interjút adott a koronavírus kapcsán Barabási-Albert László hálózatkutató a Magyar Hangnak. A tudós elmondta, a szimulációk szerint a kiirthatatlan vírusok esetében, amilyen a koronavírus is, a karanténok nem képesek megváltoztatni a betegek számát, csak időben eltolják a megbetegedéseket, ami azért nem mellékes, mivel aki időt nyer, az életet nyer. Ha valakihez például nem most jut el a koornavírus, hanem egy év múlva, akkor jobban jár, hiszen addigra olyan orvosok fogják kezelni, akik már jóval többet tudnak erről a betegségről. Vélhetően lesz oltóanyag, lesznek gyógyszerek, és letisztultabb orvosi protokollok.
Barabási, akivel korábban az nlc-n is volt interjú, a minap a Facebookon is posztolta prognózisát a koronavírussal kapcsolatban. Ebben a többi között azt írta: a laborjában február óta tudták, hogy március közepén le fog állni a világ, és egy éven belül a lakosság fele megfertőződik majd koronavírussal.

A legfrissebbek a koronavírusról az nlc-n:

Már 85 magyarnál igazolódott a fertőzés
Egész Kaliforniát zárlat alá helyezték a koronavírus miatt

Mi a véleménye a témáról?