Barátnője halálára hivatkozott az ittasan vezető sofőr, csúnyán bukott le

Sharing is caring!

A brit férfi a hazugság miatt került sokkal kellemetlenebb helyzetbe.

Hazugsággal keverte magát sokkal rosszabb helyzetbe egy ittas vezetésen kapott brit sofőr.

Miután kiderült, hogy Graham Nelson véralkoholszintje több mint kétszerese a megengedettnek, a 40 éves férfi azzal védekezett, hogy kénytelen volt vezetni, miután – cisztás fibrózisban szenvedő – barátnőjének azonnali orvosi beavatkozásra volt szüksége.

Amikor pedig már a tárgyalására került sor, a karosszéria-lakatosként dolgozó férfi a békebírók előtt sírva fakadt, és közölte, hogy előállítása után néhány nappal barátnője elhunyt.

Bizonyára nem gondolt azokban a pillanatokban arra, hogy egy haláleset bekövetkezését a hivatalos szervek viszonylag egyszerűen le tudják ellenőrizni, de arra végképp nem számíthatott, hogy ennyire simán bukik majd le.

A bíróságon a bizonyítékként rögzített fotók egyikén egy vényre bukkantak, ami a férfi barátnője, Holly Carpenter nevére volt kiállítva, az azon szereplő dátumból pedig kiderült, hogy a receptet a 31 éves nő (állítólagos) halála után írták fel.

A rendőrök ellátogattak a pár darlingtoni lakására, becsöngettek, és maga Holly Carpenter nyitott nekik ajtót.

Sun brit bulvárlap szerint Graham Nelsont ismét előállították, ám ezek után már hamis tanúzás miatt állhatott bíróság elé: hat hónap szabadságvesztésre ítélték, és két év három hónapra eltiltották a vezetéstől.

 

Kiemelt kép: Getty (illusztráció) 

via

Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük