Betiltanák a műanyag étkészletek használatát Egerben

Sharing is caring!

A városi önkormányzat saját rendezvényeire vonatkozóan 2021. január elsejétől szeretné bevezetni a szigorítást.

A helyi zöldpolitikai intézkedésekről tartott sajtótájékoztatót csütörtökön Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere, írta az Egri ügyek.

Elhangzott: a környezettudatosság jegyében az önkormányzat 2021. január 1-jétől betiltaná az általuk támogatott rendezvényeken a műanyag evőeszközök, poharak és tányérok használatát.

A városvezető elmondta, hogy a következő közgyűlésen döntenek majd erről, valamint azt is említette, hogy a tervek szerint megváltozott munkaképességűek bevonásával az Agria-Humán Közhasznú Nonprofit Kft.-vel együttműködve alternatívát is tudnak majd biztosítani a műanyag étkészletek pótlására.

A zöldprogramhoz kapcsolódóan a tájékoztatón szó esett annak a nemrég Egerbe érkezett elektromos kukásautónak a próbaidőszakáról is, amelyhez hasonlókra cserélnék le a város szemétszállító járműveit.

A jövőben LED-es izzókat szeretnének használni az önkormányzatnál, és tervezik a napelempark megvalósítását, amelynek megépítése az állami támogatás mértékétől függ.

A napelempark, az elktromos járművek használata és a műanyagok kiszorítása olyan, a környezet- és levegőtisztaság érdekében hozott intézkedések, amelyeket nem csupán saját érdekünkben, hanem elsősorban a jövő generációiért kell meghozni

– mondta Eger polgármestere.

Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Pixabay

Facebook Comments