Bezárt a szegedi szívsebészet, az orvosok és a betegek is koronavírussal fertőződtek

Sharing is caring!

Zárlat alá került a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Belgyógyászati Klinika és Kardiológiai Központ Szívsebészeti Osztálya a koronavírus miatt, az osztály nem fogad új betegeket.

A 24.hu az intézmény közleményére hivatkozva azt írja, hogy a klinikán már kezelt betegek ellátása biztosítják, új betegeket azonban nem fogadnak, erre a Nemzeti Népegészségügyi Központ négy másik centrumot jelölt ki. A Magyar Narancs egészségügyi forrásait idézve pénteken azt írta, a klinikán egészségügyi dolgozók, és betegek is megfertőződtek, ezért zárták le a szívsebészetet. Egy, az osztályon fekvő beteg egy hozzátartozója azt mondta a lapnak, hogy tudomása szerint az ápoltak között négy fertőzött is van, de ők negatív koronavírus-teszttel kerültek a sebészetre. Míg az egészségügyi forrásra hivatkozva azt írják, a dolgozók között legalább nyolcan koronavírusosak. A portál kereste az intézményt, de egyelőre nem kaptak választ.

Facebook Comments