Bíró Ica vidékre költözne, 94 millióért árulja a lakását

Sharing is caring!

Az egykori Metál Lady eladásra hirdette meg a budai ingatlanát, egy vidéki, kis kertes házat venne az árából.

Bíró Ica a hirdetésben részletesen kifejtette, hogy 118 négyzetméter alapterületű, praktikus és igen jó helyen lévő lakásról van szó, ami éppen úgy lehet iroda vagy orvosi rendelő, mint egy családi otthon. Nagyjából 94 millió forintot szeretne kapni érte, hogy vidékre költözhessen.

– Ahol új életet kezdhetek, mert tervem az van bőven. Ahol nem kell azon aggódnom, hogy mi lesz holnap. Le szeretném zárni a múltat és elfelejteni ezt a rémálmot. Elhagyom Budapestet, szeretnék távolabb költözni. Az utóbbi időben számos rossz és kellemetlen élmény ért itt, így már nincs maradásom – mondta a Blikknek Ica.

Bíró Icának három ingatlanja is volt, ám ezekből kettőt is elvesztett. Több mint tíz éve vett fel devizahitelt, amelyre a fedezetet a XII. kerületi háza jelentette. A kamatok megemelkedésével ezt elárverezték, tavaly pedig kilakoltatták onnan. Sőt, egy másik budai lakást is elvettek tőle a tartozás miatt, már csak az azzal szomszédos maradt meg neki. Azt árulja most.

Facebook Comments