Bódi Guszti beállt pizzafutárnak, az unokájának adja oda a pénzt

Sharing is caring!

A népszerű énekes nem szégyelli a munkát, imádja, hogy az unokájával együtt ételfutárként dolgozhat.

– Van némi megtakarításunk, de azt nem szeretnénk elherdálni. Az unokám bejelentette, hogy jelentkezik az egyik ételkiszállító céghez futárnak, mi pedig áldásunkat adtuk a tervére, mi több, én magam is rendszeresen segítek neki, hiszen sajnos bőven van szabadidőm – mondta a Borsnak Bódi Guszti, aki kifejezetten büszke a fiúra. – Közölte, hogy szeretne pénzt keresni, hogy ne kelljen a szüleitől vagy tő­lem kérnie. Mindig is arra neveltük, hogy húszévesen nem ülhet otthon – magyarázta a mulatós zene királya. – Van, hogy akár 9–10 órát is az utcán kell töltenünk, de addig is együtt vagyunk. Ha például az unokám egy környéken több címet kap, akkor beülünk a kocsijába, és miközben ő az egyik házba becsenget, én viszem ki az ételt a másikba. Baseballsapkát és maszkot is viselek, de ha felismernek, na­gyon örülnek nekem – mo­solygott Guszti. – Van olyan nap, hogy 20–22 ezer forintot is megkeresünk, a pénz pedig természetesen az unokámé. Nekem már az is jó, hogy együtt lehetek vele.

Facebook Comments