Botrány: megfenyegették Schiffer Miklóst, a Dancing with the Stars zsűritagját –

Sharing is caring!

A zsűriben ülő Schiffer Miklós divatszakértő csak kritikájának adott hangot a venezuelai színésznő első színpadra lépése után, ami néhány rajongónál kiverte a biztosítékot.

fotók: TV2

„Nem elég világsztárnak lenni, jól is kell táncolni. Ugye, tudjátok, mire gondolok?” – mondta egy hete Schiffer a világhírű színésznő produkciója végén. A rajongóknak több se kellett, azóta fenyegető üzenetekkel bombázzák a divatszakértőt.

– Gabriela néhány napja kijelentette, hogy megbocsájt nekem. Lehet, hogy az a bizonyos mondat nem volt a helyén. Ugyanakkor vele szemben bennem fokozott elvárás volt, ami talán túlzó volt, hiszen ő is éppen olyan versenyző, mint a többiek. Egyébként sokan voltak, akik szerint az elvárhatónál keményebbek voltak a szavaim. Közülük sokan ezt jelezték is felém különböző fórumokon. Volt, aki elátkozott, és akadt olyan is, aki egész konkrétan megfenyegetett. Bevallom, nem lepett meg egyik üzenet sem, nem tulajdonítottam nekik túlzott jelentőséget, hiszen ez benne van a pakliban – mondta a Ripostnak Schiffer Miklós.

Facebook Comments