Brutális: cigivel égette és késsel szurkálta kisgyerekeit a mezőberényi apa

Sharing is caring!

Öt év végrehajtandó börtönbüntetésre ítélte a Békési Járásbíróság azt a mezőberényi férfit, aki válogatott módon terrorizálta 3 és 7 éves fiúgyermekeit és feleségét. Az ítélet nem jogerős.

A Békés Megyei Főügyészség hétfőn közleményben az MTI-vel tudatta: a házaspárnak hat kiskorú gyermeke van, közülük ötöt a hatóságok kiemeltek a családból. Ugyanakkor engedélyezték számukra, hogy a gyerekeket meghatározott időszakra magukhoz vegyék, így 2020. január 5-31. között a 3 és a 7 éves fiúgyermekek a házaspár mezőberényi otthonában tartózkodtak.

Ez idő alatt az apa a 3 éves kisfiút egy légycsapóval többször nagy erővel megütötte; lépcsőnek dobta, majd a földhöz vágta, míg a lábát cigarettaparázzsal megégette. A kisfiú összesen 19 rendbeli, nyolc napon túl gyógyuló – köztük másodfokú égési – sérüléseket szenvedett. A 7 éves fiút szintén többször megütötte, az arcát párnába nyomta addig, amíg fuldokolni kezdett, továbbá egy 7,5 centiméteres pengehosszúságú késsel a tenyerét többször megszúrta és megvágta.

A feleségét is bántalmazta, megrúgta, a fejét a falnak verte. Az egyik alkalommal azért, mert nem vágott fel elegendő tűzifát, másszor pedig azért, mert a sértett rászólt, hogy a kályhából a hamut ne a szőnyegre seperje.

A bíróság az 5 év letöltendő börtönbüntetés kiszabása mellett megszüntette a férfi szülői felügyeleti jogát. Az ítélet nem jogerős, mert a vádlott és védője fellebbezést jelentett be – írja a főügyészség.

Indirekt/Blikk

Facebook Comments