Brutális: koronavírusos Mikulás fertőzött meg 70 embert egy idősotthonban

Sharing is caring!

Rossz vége lett egy ártalmatlannak tűnő látogatásnak Belgiumban, ahol a Mikulás nem várt meglepetést is hagyott maga után.

A Mol városában lévő idősotthonban történt, hogy az egyik ott lakó fia beöltözött a Mikulásnak. Mindezzel alapvetően semmi probléma nem lenne, viszont az ilyen rendezvények tiltva vannak jelenleg a helyi szabályok értelmében, másfelől pedig előzetesen engedélyt kell rájuk kérni, ami jelen esetben nem történt meg.

Tovább súlyosbítja a helyzetet, hogy mint pár nappal később kiderült, a Mikulásnak öltözött férfi elkapta a koronavírust, így a dolgozókkal együtt több, mint 70 személy fertőződött meg, akik közül akadnak enyhe és közepesen súlyos tünetektől szenvedők is.

Az otthont üzemeltető cég állítása szerint ők minden szabályt betartottak a járványügyi intézkedések kapcsán az épületen belül, így például mindenki maszkot viselt, és a Mikulás is csak a közös helységekben járt puttonyával, ennek azonban némileg ellentmondanak azok a fotók, melyeket a VRT-hez juttattak el, és szinte senkin nem látható maszk.

Indirekt/Blikk

Facebook Comments