Csak néhány kollégája ment el Börcsök Enikő temetésére

Csak néhány kollégája ment el Börcsök Enikő temetésére

Sharing is caring!

 

Többen nem is lehettek ott a járványügyi korlátozások miatt, mint ötvenen. A színésznő szeretett kollégáit képviselte a szertartáson Molnár Piroska és Hegedűs D. Géza.

Délután, a székesfehérvári Béla úti köztemetőben vettek végső búcsút az 53 éves korában, hosszú betegség után elhunyt Jászai-díjas színésznőtől. A Bors szerint ott volt a temetésen Molnár Piroska, akit egy kisbusz vitt a sírhoz, és Hegedűs D. Géza is. Börcsök Enikőt a Vígszínház saját halottjának tekinti. Temetése napján az eSzínház a Spiró György Kvartett című színművének online közvetítésével emlékezik meg róla. Az előadás csütörtökön este hét órától vasárnap délelőtt tízig lesz elérhető jelképes támogatásért cserébe, a bevételt a Transzplantációs Alapítvány a Megújított Életekért részére ajánlják fel teljes egészében – olvasható a színház közleményben.

 

 

Facebook Comments