A CSOK-támogatás az előre bevállalt, megígért gyermekre is igényelhető, viszont, ha nem születik meg a baba, akkor a büntetés mértéke elérheti a 27 százalékot is. Ez azt jelenti, hogy a tejes visszafizetendő összeg meghaladná a legdrágább lakáshitel költségét. Egy nem is annyira ritka példa alapján a büntetés akár 27 millió forint is lehet.

Kedvező lehetőség a CSOK

A Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK) egy nagyon kedvező lehetőség, hiszen vissza nem térítendő támogatás kapható lakás vagy ház megvásárlásához, építéséhez. A kedvezmény pontos összege függ a gyermekek számától és a lakáscéltól is. Jó hír, hogy nem csak meglévő gyerekre lehet igényelni. Vállalt gyermekre is járhat a támogatás, annak azonban súlyos következménye van, ha nem születik meg a baba határidőre. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A támogatást vissza kell fizetni

Ha nem érkezik meg időben a megígért gyermek, akkor a kapott támogatást büntetőkamattal növelten kell visszafizetni. A büntetés mértéke alapesetben a jegybanki alapkamattal egyezik meg. Ugyanakkor az emelt összegű CSOK esetében, melyet három gyerek után új lakáscélra lehet kapni, az alapkamat ötszörösének megfelelő kamatot kell rendezni az állam felé. (A jelenlegi 5,4 százalékos alapkamat mellett ez 27 százalékos büntetést jelent.) – írja a Bankmonitor.

Köszönjük, hogy a forgalmas napokon már 300 ezren olvastok minket! Ezzel Magyarország Top 15 hírportálja közé került a BudaPestkörnyéke.hu – részletek itt.

Jobban jár mindenki, ha megszületik a baba

Lényegessé válhat, hogy mennyi időn belül kell a vállalt gyermeknek megszületnie. Egy gyermek vállalása esetén 4 éven belül kell a babának megérkeznie. Két gyermek vállalása esetén 8 év áll rendelkezésre. Az emelt, 10 millió forint összegű CSOK esetében 10 éven belül kell a gyermekeknek megszületnie függetlenül attól, hogy egy, kettő, vagy három gyermeket vállalt a hitelfelvevő. Ha részben teljesül a gyermekvállalás, akkor csak a meg nem született babára jutó támogatási összeget kell, büntetőkamattal növelten visszafizetni.

Példa – Három vállalt gyermekből csak kettő születik meg

Nézzük meg, mi történne, ha új építésű lakást vásárolnál, melyhez 3 vállalt gyermek után vennéd igénybe a CSOK támogatást. (A kapott összeg 10 millió forint lenne.) A 10 éves időszak alatt azonban csak két gyerek születne meg.

27,3 milliós büntetés

Ebben az esetben a két gyerek után járó 2,6 millió forintot jogosan vetted igénybe, a maradék 7,4 millió forintot – mely a harmadik baba után járna – vissza kellene fizetned büntetőkamattal növelten. Ez azt jelenti, hogy a 10 év leteltét követően egyösszegben kellene az állam felé rendezned 27,3 millió forintot.

Sokkoló összeg

Ez a büntetés sokkoló lehet, pláne, ha kiszámoljuk, hogy egy 7,4 millió forintos lakáshitelre mennyit kellene visszafizetni 10 év alatt. A legolcsóbb kölcsönre 10,1 millió forintot kell rendezni, a legdrágább kölcsönnél is csupán 11,3 millió forintra rúg a teljes visszafizetendő összeg.

Drágább, mint a bankhitel

Ha abból indulunk ki, hogy a bank csak kamatot számol fel, akkor a 29,4 százalékos kamat mellett a 10 év alatt a 7,4 millió forintra összesen 23 millió forintot kellene visszafizetni. Ez még mindig a Családi Otthonteremtési Kedvezményre fizetendő büntetés összege alatt van.

Egyösszegben kell rendezni

Nem szabad megfeledkezni arról, hogy a CSOK büntetést a 10. év végén egyösszegben szükséges rendezni, míg a hiteleket havi egyenlő részletekben szükséges megfizetni.

Gondold át a CSOK-ot

Fontos tény, hogy az alapkamat emelkedésével a lehetséges büntetés összege is drasztikusan megnőtt. A Bankmonitor szakértői azt javasolják, hogy alaposan gondoljuk át, mekkora támogatást vennénk igénybe, mennyi gyermeket vállalnánk. A feltételek nem teljesülése ugyanis utólag óriási terhet jelenthet. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció, lakópark Biatorbágyon – Fotó: BPK

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.