Delhusa Gjon nem vetette el a gyermekvállalást 40 évvel fiatalabb kedvesével

Delhusa Gjon mindig is nagyra értékelte a nőiséget, az anyaságot, azóta pedig még inkább felnéz az édesanyákra, mióta szeretett unokája félárva lett. Mint ahogyan a Blikk is megírta, tragikus körülmények között hunyt el fia, Maximilien felesége, miközben a lányuk, Zoé mindössze 3 hónapos volt. Természetesen a nehéz helyzetben az egész család igyekszik segíteni a gyászoló édesapának és – ami a legfontosabb – a kis Zoénak.

– A kisgyerek szuperül van, a fiam visszaköltözött a volt feleségemhez. Minden második nap Fanni főz nekik, ezzel tudunk segíteni, mert az exnejemnek vállalkozása van, és azt is csinálni kell természetesen – magyarázta Gjon a LifeTV-n vasárnap este adásba kerülő Frizbi című műsor felvételén.

Hajdú Péter kérdésére, miszerint hogyhogy nem náluk van a baba, Gjon a következő magyarázatot adta.

– Csak egy nő kell egy kisbabának. Soha nem éreztem ekkora tiszteletet egy anya iránt, mint most, a hiányérzetét érezve – mondta a könnyeivel küzdve.

A zenésznek a gyász ellenére is boldogságtól csillogott a szeme, amikor az unokájáról beszélt. Többek között ezért, illetve 8 éve tartó, stabil párkapcsolata miatt is került szóba a gyermekvállalás.

– Szokták mondani, hogy minden ember tíz évre tervez, de ebben a világban…? Fanni még el van foglalva a saját karrierjével, de nem zárkózunk el a témától. Majd ha odaérünk a hídhoz, eldöntjük, át akarunk-e menni, vagy nem – tért ki a válasz elől a 68 éves zenész, akinek a párja nála 40 évvel fiatalabb.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.