Döbbenetes új részletek láttak napvilágot a nagylóki tragédia kapcsán: ezt tették Zsolttal, hogy ne tudjon tiltakozni a kötözés ellen

Megosztás

Nagylók — Nem csitulnak az indulatok a székhez kötözött, majd sorsára hagyott Göbölös Zsolt (†43) halála kapcsán. A Fejér megyei faluban úgy vélik, nemcsak három felelőse van a tragédiának.

– Érthetetlen, hogy a rendőrség miért csak a három férfi nyakába varrja ezt a szörnyűséget. Ugyanis a pultosnő jókat nevetgélt, miközben videóra vette, amint Zsolt részegen, az asztalra borulva alszik, a többiek pedig szigetelőszalaggal a hátára erősítettek egy széket – mondta a Blikknek egy, a neve elhallgatását kérő helybéli asszony.

(A legfrissebb hírek itt)

– Úgy tudom, kötözés közben Zsolt egyszer váratlanul felébredt, de Laciék rummal megitatták, hogy ne tiltakozzon.

Mint azt a Blikk megírta, a csütörtök este megkötözött férfit a társai magára hagyták a kocsma előtt a szabadban. Bár az édesapja, Imre bácsi (67) otthon várta őt, csak másnap reggel, a boltban tudta meg a hírt, hogy hajnalban a kocsma teraszán találtak a holtan fekvő fiára. Zsolt kihűlés miatt meghalt. Se az édesapját, se a szerencsétlenül járt férfi négy gyermekét nevelő Török Ramónát nem keresték meg a kegyetlen tréfa kieszelői és végrehajtói.

 Felfoghatatlan számomra, hogy a pultosnő az esti zárásnál hogy mehetett úgy haza, hogy ne oldozza el Zsoltot – tette fel a kérdést Török Ramóna (27), aki most a négy árván maradt gyereket neveli.

– Zsoltika, Jázmin, Gábor és Jocó gyakran elsírják magukat, ha szóba kerül az édesapjuk. Bár Zsolt közmunkásfizetése nagyon kevés volt, a minap, amikor felköszöntötte Jázmint a születésnapján, akkora ajándékcsomagot hozott neki, hogy alig fért be az ajtón.

Az árván maradt gyereket a keresztszüleik nevelik/Fotó:Grnák László

Ramóna már nem keresi a felelősöket, örül, hogy a négy gyerek iskolában van, mert mint mondja, így legalább az osztálytársaik nem hagyják magukra őket a szomorú gondolataikkal. A tragédia hírére Göbölös Zsolt Sopronban élő édesanyja Nagylókra utazott, a temetéssel kapcsolatban egyeztetett a falu vezetőivel. Az biztos, hogy segítség nélkül a családnak nincs elegendő pénze arra, hogy eltemesse a férfit.

Már csak ez a fotó maradt a meghalt férfi apjának/Fotó:Grnák László

Hírzárlatot rendelt el a rendőrség

Megkérdeztük a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányságot, hogy a tragédia kapcsán kihallgatták-e már a kocsma alkalmazottját, aki zárás után otthagyta a megkötözött férfit, vizsgálták-e a szerepét. Válaszukban közölték, a nyomozás érdekében nem adhatnak ki információt.

via blikkk.hu

Megosztás

Szóljon hozzá a témához regisztráció nélkül