Az Orbán-kormánynak 14 minisztere van, azonban a minisztériumi dolgozók létszáma közel duplájára nőtt a 2010-ben hivatalba lépett kabinetéhez képest. Mindez nem elég,

a kormány a járvány kezelését irányító operatív törzs után újabbakat is létrehozott.

A “gazdaság újraindításáért” felelős operatív törzset mostantól Szijjártó Péter külügyminiszter, míg “a közösségi élet újraindítását” felügyelő testületet Novák Katalin családügyi miniszter vezeti. Szentpéteri Nagy Richárd alkotmányjogász szerint azonban semmi szükség nincs ezen egységekre.

A Népszava által megszólaltatott, alkotmányjogászként és politológusként dolgozó szakértő elmondta, a minisztériumok is el tudnák végezni azon feladatokat, amelyeket az újonnan létrehozott testületeknek szántak. Hozzátette,

ezeket nem a hatékonyság, hanem a propaganda terjesztése érdekében hozták létre.

Az >>operatív törzs<< elnevezés egy népszerű militáns kifejezés. A miniszterelnöktől tudjuk, hogy Magyarország állandóan hadban áll, így ezek a testületek jól illenek a 2010 óta kiépült struktúrába” — jelentette ki az alkotmányjogász.

Szentpéteri Nagy Richárd úgy látja, ezen testületek arra szolgálnak, hogy a miniszterelnök kedve szerint bármibe beleszólhasson, azonban ha nem szeretné, azt is megtehesse, hogy ne kelljen foglalkoznia semmivel. Elmondta, a kormányüléseknek sincsen sok értelme, ugyanis valójában azokon is egyetlen ember dönt: Orbán.

Kajdi József közigazgatási szakértő másképp vélekedik. Szerinte van értelme az új testületeknek, ugyanis azok még akár fel is gyorsíthatják a folyamatokat a döntéshozásban.

Én nem látok túl sok kivetnivalót az operatív törzsek létrehozásában. Már az Antall-kormányban is rendszeres volt a különböző szakértői csoportok életre hívása, akárhogy is nevezzük őket. Nem hiszem, hogy ez az állami bürokráciát növelné, sőt akár hatékonyabb is lehet, mint a kormányülések vagy a minisztériumok közötti egyeztetések” — fejtette ki.

Novák Katalin, a közösségi élet újraindításáért felelős operatív törzs vezetője is védelmébe vette a döntést. A Népszavának arról nyilatkozott a miniszter, hogy meggyőződött az új testület létjogosultságáról, ugyanis sok résztvevőt hívtak meg, ezáltal pedig több jelzés juthat el a kormányhoz.

Elmondta,

az új egységekkel a kormányzati munkát szeretnék felgyorsítani.

Szerinte lényegtelen, hogy hívják az új testületeket, lehetne akár kerekasztalnak is nevezni azokat. Emellett azonban kifejezte, hogy egy, az oktatás modernizálásáért vagy az egészségügy fejlesztéséért létrehozott operatív törzs kontraproduktív lenne, mert nem lenne szerencsés, ha mindig ilyen ülésekre járnának.

(Népszava nyomán)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.