Durva szigorítást akarnak a jogosítványoknál – parlament előtt a javaslat

Sharing is caring!

Az engedély nélküli járművezetés elleni fellépés érdekében a Büntető Törvénykönyv vonatkozó passzusának jelentős szigorításáról nyújtott be javaslatot az országgyűlés elé Molnár Zsolt MSZP-s képviselő.

A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény módosítását indítványozó törvényjavaslat azt kívánná elérni, hogy aki vasúti járművet, légi járművet, gépi meghajtású vízi járművet, úszó munkagépet, illetőleg a közúti forgalomban olyan gépi meghajtású járművet vezet, amelynek vezetésére hatósági engedéllyel nem rendelkezik, továbbá aki e járművek vezetését ilyen személynek átengedi, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel legyen büntetendő.

Továbbá javasolja, hogy legyen három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő az, aki a járművezetéstől eltiltás hatálya alatt annak érvényesülési körébe tartozó járművet vezet.

Ne szabálysértés legyen, hanem bűncselekmény

A beadvány indokolása szerint a gépjárművezetés még mindig veszélyes üzemnek számít. Ennek megfelelően még a személygépkocsi vezetésre jogosító engedély megszerzése is szigorú feltételekhez van kötve, míg a vasúti, vízi vagy légi járművek vezetésére csak nagyon alapos felkészülés után lehet jogosultságot szerezni. Az a személy, aki megfelelő képzettség hiányában vesz részt a forgalomban, rendkívüli veszélynek teszi ki mind magát, mind a környezetében lévőket. Ezért e magatartásnak rendkívül nagy a társadalomra veszélyessége.

Hasonlóképpen nem tolerálható, hogy olyanok is részt vegyenek a forgalomban, akik ugyan a szükséges előképzettséggel rendelkeznek, de személyükben rejlő okok miatt a hatóság vezetési engedélyüket visszavonta.

Az engedély nélküli járművezetés a hatályos jogrend szerint csupán szabálysértésnek minősül. Ez még abban az esetben is igaz, amikor engedély nélküli járművezetést olyan személy követi el, akit szabálysértési vagy büntetőeljárásban éppen azért tiltottak el járművezetéstől, mert korábban súlyosan megszegte a közlekedési szabályokat, esetleg személyi sérüléssel járó vagy halálos balesetet okozott. Ez a magatartás a “Járművezetés az eltiltás hatálya alatt” szabálysértést valósítja meg, holott a szabálysértési hatóság, vagy a büntetőbíróság tiltó rendelkezésének nyílt semmibe vétele különösen jelentős társadalomra veszélyességgel bír, ami a bűncselekménnyé minősítést is indokolttá teszi.

Fentiekre figyelemmel a törvényjavaslat az engedély nélküli járművezetést bűncselekményként határozza meg. Továbbá a kirívó társadalomra veszélyesség miatt minősített esetként szabályozza azt az esetet, amikor az engedély nélküli járművezetést szabálysértési eljárásban vagy büntetőeljárásban kiszabott járművezetéstől eltiltás hatálya alatt követik el – olvasható az irományban.

napi.hu/magyar_gazdasag/jogositvany-kozlekedes-jogsi-kozlekedesbiztonsag-eltiltas-jarmuvezeto-autos.717076.html

Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük