El lehet kapni az új koronavírust kétszer?

Második hete vagy önkéntes karanténban, naponta 20-szor kezet mosol, biztos, ami tuti, és ha nagyon muszáj kilépned a házból azt is maszkban és gumikesztyűben teszed? Akkor totál képben vagy abban, hogyan tudsz a legjobban védekezni a koronavírussal szemben…de felmerül a kérdés: ugye nem kaphatod el kétszer is a vírust?
Sajnos a kétely nem véletlenül motoszkálhat benned. A japán kormány nyilvánosságra hozott egy esetet, ahol egy negyvenes éveiben járó nőt február elsején gyógyultnak nyilvánítottak, de a hónap végén ismét visszakerült a kórházba fertőzötten. Azt viszont nem tudni, hogy először is tényleg a COVID-19 miatt volt-e beteg, vagy hogy egyáltalán valóban teljesen felépült-e az első alkalom után. Ez pedig azért lehet, mert még mindig nem 1000%-osan működik a járvány tesztje.
De jó hír, hogy azért mégiscsak van okod azt hinni, hogy egynél többször nem fertőződhetsz meg! „Az előzetes tapasztalatok alapján következtethetünk arra, hogy ha egy páciens elkapja a COVID-19-et, kialakul bennük egy jelentős immunitás a vírussal szemben, azaz a következő hónapokban nem betegedhetnek meg többször”– magyarázta Dr. Randy Orr a Nortwestern Lake Forest Kórház orvosa.
Ez pedig azt jelenti, hogy a COVID-19 úgy viselkedik, mint a többi vírus: vagyis ha egyszer legyőzte a szervezeted, nem valószínű, hogy még egyszer meg kell küzdened vele.

Mi a véleménye a témáról?