Ez lesz nálunk is? A lengyeleknél újra jön az idősek vásárlási idősávja

Sharing is caring!

Az idősebb embereknek a koronavírus-járványal szembeni védelme érdekében Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettiek számára – jelentette be Mateusz Morawiecki kormányfő szombaton Varsóban.

Morawiecki sajtóértekezletén az idősebbek védelmét nevezte a lengyel járványkezelési stratégia egyik kiemelt céljának. Utalt a halálozási adatokra, melyek szerint az új típusú koronavírus a 60 évnél, és különösen a 67 évnél idősebb embereket veszélyezteti leginkább.

Ezért a csütörtöktől életbe lépő rendelkezés szerint a boltokban 10 és 12 óra között újból csak a 60 évnél idősebbek vásárolhatnak – közölte.

Felhívta az idősebb nemzedékhez tartozókat, hogy lehetőleg maradjanak otthon, és biztosította őket afelől, hogy az állami intézmények és a társadalmi szervezetek támogatják őket a hétköznapi problémák megoldásában. Javasolta, hogy a munkáltatók adjanak lehetőséget a távmunkára az 55 évnél idősebb alkalmazottaik számára.

 

Morawiecki kormánya egyik stratégiai céljának nevezte, hogy a tavaszi hónapokhoz képest nagyobb mértékben fenntartsák a gazdaság működését.

Újságírói kérdésre válaszolva a miniszterelnök leszögezte: az iskolák 98 százaléka jelenleg hagyományos formában működik, csak a tanintézmények kis részében volt szükség vegyes, illetve távoktatás bevezetésére, ezért jelenleg nics szükség a távoktatás általános visszaállítására.

A sajtóértekezleten szintén részt vevő Adam Niedzielski egészségügyi miniszter a járványügyi intézkedések jövő heti bővítését helyezte kilátásba. Emlékeztetett: a járvány lassítása érdekében szombattól Lengyelország-szerte újból kötelező lett a szájmaszk köztéri viselése.

A lengyel egészségügyi tárca szombati közleménye szerint egy nap alatt 5,3 ezerrel nőtt a fertőzöttek száma, ez a legmagasabb napi növekmény a járvány kitörése óta. A közel 38 millió lakosú Lengyelországban 39 ezer 684 az aktív fertőzöttek száma.

A napi halálozási adatok az utóbbi napokban nem növekedtek, az elmúlt 24 órában 53 fertőzött hunyt el, közülük 49 esetében az egészségügyi tárca a halál okaként a vírus okozta Covid-19 és más betegségek együttes meglétét jelölte meg, négyen pedig kifejezetten a Covid-19 miatt hunytak el.

(MTI)

(Fotó: pixabay.com)

Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük