Budapest — Egyedül, magányosan ünnepelni embert próbáló feladat. Harkányi Endre, a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész a napokban töltötte be 88. évét. Szerencsére vannak, akik odafigyelnek és vigyáznak rá.

Azt nyilatkozta hónapokkal ezelőtt, hogy nem így képzelte el a nyugdíjas éveit. Szomorú mondat, amelyben minden benne van: a magány, a szerettei elvesztése, a színház, a színjátszás hiánya. Harkányi Endre különleges karakterű művész, aki 1957 óta játszott színházakban és filmekben. Ő volt az aprócska, vörös hajú kisfiú, aki a kultikus Valahol Európában című filmben mondta a szállóigévé vált mondatot: „Könyörgöm, akasszuk fel!” Ám mára csak a felejthetetlen szerepek emléke maradt meg.

– Nem távolodtam el a színháztól, erre képtelen lennék – mondta Harkányi Endre.

– Az életem volt a játék és a szerepformálás. Hogyan is lennék meg előadások nélkül? Igaz, ma már csak néző vagyok, így veszek részt ebben a csodában. A Vígszínház nekem a családom volt, a színésztársaimat pedig testvéreimként szerettem. Fájt, iszonyatosan fájt, amikor ott kellett hagynom a társulatot – de a színház mégsem engedett el. Rendszeresen kapom a meghívót bemutatókra, a különböző darabokra, és én megyek boldogan, megyek, mintha hazamennék. S az a legfurcsább, hogy úgy ülök a nézőtéren, hogy már nincs bennem a vágy a színpad után. Elfogyott a játszókám, elfogyott végleg.

A Halhatatlanok Társulatának örökös tagja március 26-án ünnepelhette 88. születésnapját. De lehet-e ünnepnek nevezni bármelyik napot, ha az ember már elveszítette a legfontosabb embereket az életében: eltemette a feleségét és a fiát…

– Nem tudok és nem is akarok beszélni arról, mit jelent a magány az életemben. És hogyan birkózom meg a veszteségeimmel – folytatta. – Ezt megtartom magamnak, ez az én harcom, ezt nekem kell megvívnom. Vannak, akik odafigyelnek rám, az unokám rendszeresen jön, keres, mint ahogy a barátaim is. Igyekszem élni a magam módján, nem csak színházba, hangversenyekre is járok. Keresem a szépet, az értékeset, a maradandót. Rengeteget olvasok és megpróbálok vigyázni magamra. Nem kaptam el a vírust, a három oltás vagy a Jóisten megvédett eddig. Egyedül vagyok, de megpróbálom kihasználni az időt, amely még hátravan. S ha majd eljön a pillanat, akkor úgy szeretnék elmenni, hogy lehetőség szerint ne tudjak róla.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.