Feladta Csehország: holnaptól bezárják az iskolákat és az éttermeket

Sharing is caring!

Az északi szomszédunkban elszabadulni látszik a koronavírus járvány, ezért holnaptól három hétig zárva lesznek az éttermek és az iskolák.

Csehországban a kórházban kezeltek száma október elejétől megduplázódott, így holnaptól kötelező lesz az arcmaszkok viselése mindenhol:a kórházakban, a hivatalokban, zárt termekben és tömegközlekedési eszközökön és a megállókban is. Gyülekezni legfeljebb hat személynek szabad. Tilos lesz az alkoholos italok fogyasztása a köztereken és az utcákon. Ugyancsak szerdától november elsejéig bezárják az általános iskolákat, amelyek a felső tagozaton áttérnek a távoktatásra. A klubok, bárok és a vendéglők pedig november 3-ig lesznek bezárva – közölték a cseh kormány ülése után hétfőn késő este Prágában. Az intézkedések célja megfékezni a koronavírus-járvány terjedését. Roman Prymula egészségügyi miniszter szerint az óvodákat az intézkedés nem érinti, azok továbbra is működni fognak. A középiskolák és a főiskolák, illetve az egyetemek már korábban bezártak és áttértek a távoktatásra.

Amennyiben a járvány terjedését jelző mutató egy hét alatt 0,8-ra csökken, a kormány enyhíteni fog az intézkedéseken – mondta Andrej Babis kormányfő újságíróknak. Jelenleg ez a mutató 1,5 körül van. Az egészségügyi minisztérium honlapján hétfőn este megjelent kimutatások szerint már több mint 2200 személyt kezeltek a kórházakban, közülük 438 állapota volt súlyos. A járványnak a hétfő esti kimutatás szerint már 1045 halálos áldozata van. Ez 58-cal több a reggeli hivatalos adatnál. Eddig a napi halálesetek legmagasabb száma 51 volt a múlt pénteken.

Facebook Comments