Felrobbantotta az internetet a kormány augusztustól érvényes rezsimódosítása, az Árukereső.hu-n pedig a szokásos szezonalitást is felülírták a váratlan lépésre adott fogyasztói reakciók. A Google keresőjébe a bejelentést követő, július 10-e és 20-a közötti időszakban több mint 5.500 alkalommal írták be a vegyes tüzelésű kazán kifejezést a felhasználók. A keresésekből keletkező tranzakciók és esetleges vásárlások száma 1.300 százalékkal ugrott meg ebben az időszakban, ezzel pedig még az iPhone 13-at is sikerült leköröznie.

Meglódultak a keresések az energiával kapcsolatos kategóriákban azt követően, hogy kiderült: augusztustól jelentős mértékben változik a rezsicsökkentés korábban jellemző rendszere. Drasztikus eltérést mutatnak a Google-ba írt keresőszavak július 10-e és 20-a között, amelyekkel a felhasználók az említett portál oldalára érkeznek az ezt megelőző 10 napos időszakhoz képest.

Korábban a vegyes tüzelésű kazánra a 300-at se érte el a kattintások száma, július 10-e után azonban felugrott 5.500-ra. Ennél is látványosabb a változás a keresésekből keletkező tranzakciók, esetleges vásárlások esetén: itt az utóbbi időben 1.300 százalékos a bővülés, ezzel pedig még az iPhone 13 sem tudta tartani a lépést ebben az időszakban.

Néhány tucatról szintén 5.500 felettire nőtt a kattintások száma a napelem, napelemrendszerek kategóriában, amelyben a tranzakciók száma 20.000 százalékkal ugrott meg. A sparheltek esetében a kattintásszám 300-ról 5.000 fölé száguldott, a keresésekből induló tranzakcióknál pedig 1800 százalékos növekedést látni. Csak az összehasonlítás érdekében: hűtőszekrényre a meleg miatt 5 százalékkal klikkeltek többen július 21-e után, mint előtte, miközben a tranzakciószám 12 százalékkal emelkedett.

Ehhez képest a kandallóra keresés a nyári időszak ellenére is 300-ról 4.000-re nőtt, a tranzakciók esetében 2.000 százalékos volt az emelkedés, a villanybojler, vízteres kandalló csoportban szintén megtízszereződött a kattintások száma, a kályhák esetében pedig hússzoros a szorzó.

A sorból ugyan kilóg némileg, de látványos bővülést mutatott az elektromos roller kategória: július 10-e után ebben 68 százalékkal emelkedett a kattintásszám, miközben tranzakciók terén 85 százalékos bővülést regisztrált az oldalon a Google-ba írt keresőszavak alapján hozzá befutott keresésekben.

Így úszhatja meg a rezsinövekedést: mutatjuk, milyen trükköket lehet bevetni

Hasonló átrendeződés látható az átkattintásokban a július 14-étől 21-éig tartó hét adatait az előző hetivel összemérve. A mobiltelefonok és a hűtőszekrények után a bojler volt a leglátogatottabb kategória, ahol egy hét alatt 6.000-ről 36.000-re nőtt meg a klikkekben kifejezett érdeklődés. Hasonló folyamat játszódott le a kandallóknál és kályháknál (6 ezerről 37 ezerre), a több mint ezer típust felvonultató kazán kategóriában (3.000-ről 19.000-re), továbbá a napelemrendszereknél, ahol megduplázódott az átkattintások száma.

Baka László, az oldal marketingvezetője szerint azokban a helyzetekben, amikor az embereknek erősen meg kell fontolniuk, hogy mire költsenek, még inkább felértékeli az ár-összehasonlító oldalak létjogosultságát.

Az Árukereső.hu-n ráadásul nem csupán az árakat lehet összehasonlítani, de a termékoldalak alján található árdiagram segítségével azt is meg lehet nézni, hogyan változott az adott termék átlag-, illetve minimum ára: drágább lett-e vagy olcsóbb, illetve mikor kellett érte a legkevesebbet fizetni, és az mennyi volt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.