Fogva tartotta 14 éves exbarátnőjét egy 26 éves férfi szilveszterkor Pécsen

Sharing is caring!

Január 1-jén délelőtt tett bejelentést egy férfi a rendőrségen, mert az egyik ismerőse SMS-ben jelzett neki, hogy a volt barátja fogva tartja őt. A rendőrök azonnal a helyszínre indultak, és a pécsi ház közelében meg is találták a lányt, akinek időközben sikerült kiszöknie – írja a Police.hu.

A nyomozók megállapították, hogy a lány a testvérével szilveszterezni ment a volt barátjához, majd a bátyja egy idő után hazaindult. Nem sokkal később a lány is el akart menni, azonban a volt párja nem engedte ki a lakásból, bezárta az ajtót, és azt akarta, hogy beszéljék át a kapcsolatukat.

Összeszólalkoztak, majd össze is verekedtek, a férfi pedig azt kérte, a lány szóljon telefonon a szüleinek, hogy csak másnap megy haza. A lány ekkor tudta üzenetben értesíteni az ismerősét, aki ezután azonnal hívta a rendőrséget.

A lány a dulakodás közben ki tudott szökni a lakásból, de addigra már az egyenruhások is megérkeztek.

A férfit a helyszínen fogták el a rendőrök, majd előállították, és kihallgatták gyanúsítottként.

A 14 éves lány elmondta, hogy korábban sz..xuális kapcsolata is volt a férfival, ezért azt a személyi szabadság megsértésén kívül sz..xuális visszaélés miatt is kihallgatták.

A megyei rendőr-főkapitányság nyomozói őrizetbe vették a 26 éves helyi férfit, majd kezdeményezték letartóztatását.

Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük