A Vágóhíd utcában a Metrodom épít lakóparkot. A munkák jövőre kezdődhetnek.

Az elmúlt években sorra alakulnak át a világ különböző nagyvárosainak rozsdaövezetei: az egykori gyárak, csarnokok, illetve különböző célú ipari épületek helyén, azok egy részének megtartásával lakóparkok, illetve loftlakások születnek. Nincs ez másként Magyarországon sem, noha itthon a szokásosnál jóval nagyobb arányban tűnnek el nyom nélkül a nem ritkán akár a századforduló óta a városok részét képező méretes épületek.

Különösen igaz ez a Nemzeti Színház, illetve a Művészetek Palotája közvetlen környezetére, hiszen az egykori Közvágóhíd részben a miniszterelnök török milliárdos barátjának álma miatt vált pusztasággá, a környező utcákban pedig sorra jelentek meg a társasházak. Ez a folyamat a jövőben is folytatódik majd – derült ki a Portfolio híréből, ami „a Nemzeti Színházzal szemközt, a Soroksári út és Vágóhíd utca sarkán elterülő telek” tulajdonosváltásáról számolt be.

A cikk szerint a másfél hektáros területet az ország legnagyobb műanyagfeldolgozó vállalata az Albuplast Zrt. adta át a jelenleg két nagy fővárosi építkezést is párhuzamosan futtató, az elmúlt években huszonöt projektet végigvitt Metrodomnak, a részletekről azonban nem ejt szót, így a terület pontos határait sem írja körül.

A két jelzett utca találkozásánál ma egy lakóház áll, aminek Soroksári útra néző oldalán az ipari műemléki védettséget élvező épületekkel teli Hungária Malomudvar, jobbján pedig egy foghíjtelek, egy rossz állapotú, üresen álló lakóház, illetve alacsony ipari épületek egy csoportja látszik, ezek közül azonban csak utóbbi tartozott az Albuplast tulajdonába, így a munkálatoknak jelenleg védett értékek biztosan nem esnek majd áldozatául.

https://www.google.com/maps/embed?pb=!4v1634207341379!6m8!1m7!1si4tW4WCpEwVwwpLVY74wLQ!2m2!1d47.47161896201195!2d19.0756164015538!3f344.28725985505605!4f-1.4041286330418643!5f0.7820865974627469

Az adásvételben közvetítőként szereplő CE Land nevű ingatlantanácsadó cég Linkedin-posztjára hivatkozó cikk szerint a két világháború között

előbb a Fattinger és Társa Rt. albumin-, tápszer-, bőrenyv- és csontfeldolgozó gyáraként, majd a Commercia Fabizományi és Fakereskedelmi Rt. központjaként

működött ipari park helyén a jelenlegi tervek szerint lakónegyed születik majd:

https://www.linkedin.com/embed/feed/update/urn:li:share:6853633984790884352

Ennek a Metrodom hivatalos oldalán, az előkészületben lévő projektek közt is van nyoma, ahol egy Green nevű, 510 lakásos álom két látványtervével találkozunk:

METRODOMA Metrodom honlapján, az előkészületben lévő projektek közt már látszik a tervezett lakópark képe.

A jelenlegi tervek szerint 2022-ben már a megvalósulás felé induló házak első ütemében születő otthonokat új tulajdonosaik 2024 harmadik negyedévében, a második ütemben épülőket pedig 2025 első negyedévében vehetik át a vonatkozó aloldalon, ami a következőképp mutatja be a jogerős építési engedéllyel a hatósági rendszer szerint még nem megtámogatott látványterveket:

A IX. kerületben a Vaskapu és a Vágóhíd utca sarkán felépülő, 510 lakásos Metrodom Green Ferencváros egyik legkülönlegesebb, legkarakteresebb lakóparkja lesz. A zöld homlokzat, a negyedhektáros belső park, a kikapcsolódást szolgáló tetőteraszok és a rengeteg közösségi szolgáltatás, csak néhány dolog a különlegességek közül, melyek a Metrodom Green-t a prémium otthont keresők kedvencévé teszik.

A kép bal oldalán a védett épületekkel teli Hungária Malomudvar, jobbján, bekeretezve pedig a most gazdát cserélt terület látható.

A fenti látványtervek szerint a munkálatok során a Vaskapu és Vágóhíd utcák sarkán álló épületek mindegyike eltűnik majd – annak ellenére, hogy ez nem feltétlenül a legjobb módja egy terület modernizálásának, hiszen így minden, a múlthoz való kapcsolódási pont örökre elvész.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük