Gyászhír: Elhunyt a Jászai Mari-díjas népszerű színész

Sharing is caring!

A színház közösségi oldalán jelent meg a szomorú hír.

Elhunyt Verebély Iván. Legendás színpadi, filmes és televíziós szerepek, felejthetetlen szinkronok, megannyi vidám, szórakoztató perc fémjelzi pályafutását, amelyet mindannyiunknak szerzett.

Sajátos humor és sokoldalúság jellemezte. Kiváló komikus kabarédarabokban és vígjátékokban egyaránt láthattuk. A színházi szereplés mellett gyakran szinkronizált is.

„Nagy boldogság, hogy az ember megérheti, sőt túl is élheti a nyolcvanat. Tudod mi a Sors legnagyobb ajándéka? Az, hogy még nagypapaként is gyerek maradhattam. Még élt az anyám, amikor a két unokám már kisgyerekké váltak. És úgy maradhattam gyerek az anyámnál, hogy közben már nagypapa voltam’- mondta egy korábbi interjúban.

Így búcsúzott a társulata:

‘Búcsúzunk orvosunktól, barátunktól, színészkirály-királynőnktől. Verebély Iván családja és a Centrál Színház társulata mély fájdalommal tudatja, hogy Verebély Iván, Jászai Mari-díjas színművész, kollégánk és barátunk türelemmel és méltósággal viselt betegség után életének 83. évében elhunyt.

Verebély Ivánt a Centrál Színház saját halottjának tekinti, végső búcsúztatásának időpontjáról később adunk tájékoztatást.’

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!

Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük