Gyurcsány nem kampányol majd, mert Márki-Zay ezt kérte tőle

„Azt kérte a kapitány, hogy ne kampányoljak. Így fogok tenni” – írta Facebook-posztjában a DK elnöke. Nagyon jó találkozó volt, Arató Gergellyel mentem. Azt kérte a kapitány, hogy ne kampányoljak. Így fogok tenni. Akkor így” – fogalmazott a DK elnöke szombat reggeli posztjában.

Telex megkeresésére a DK-s parlamenti képviselő, Arató Gergely is megerősítette, hogy az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje valóban azt kérte, hogy a DK elnöke ne vegyen részt nyilvánosan a kampányban.

“A miniszterelnök-jelölt dönti el, hogy hogyan építi fel kampányát” – mondta a lapnak Arató, aki azt is hozzátette: ez a kérés semmilyen módon nem érinti magát a DK-t.

“Támogatjuk a miniszterelnök-jelöltet és azon dolgozunk, hogy megnyerjük azt a 32 körzetet, ahol a DK jelöltje indul, valamit támogassuk a többi körzetben a többi pártot”. A Telex Márki-Zay Pétert is megkereste a találkozóval kapcsolatban.

“Valóban jó hangulatú találkozó volt és valóban arról beszéltünk, hogy külön-külön ne kampányoljunk. Ezt kértem a DK elnökétől, pontosan úgy, ahogy az egységes ellenzék többi pártjának elnökétől is. Ez nem egyénekről szól, hanem a közös kampányunkról, arról a döntésről, hogy együtt megyünk tovább. Ez a választás Orbán Viktor rendszerének leváltása érdekében a 106 közös jelöltről kell szóljon” – közölte az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.