Harmincnégy fokos gyógyvizet találtak Sümegen

Harmincnégy fokos gyógyvizet találtak Sümegen

Sharing is caring!

Ezzel a vízzel töltik meg az egyik sümegi hotel medencéit, amit a minap kezdtek meg.

Harmincnégy fokos metakovasav tartalmú termál-, illetve gyógyvizet találtak Sümegen a két éve tartó kútfúrás eredményeként, írja a veol.hu.

Ezzel a vízzel töltik meg az egyik sümegi hotel medencéit, amit a minap kezdtek meg. A városban termálfürdőt, a várhegy oldalába pedig siklót is terveznek a későbbiekben

– mondta a lap megkeresésére Papp Imre várkapitány.

Mint fogalmazott, korábban fia, aki sajnos már nincs közöttünk, kezdeményezte a kútfúrás engedélyeztetését annak reményében, hogy a szálloda melletti területen termál- illetve gyógyvizet találnak. Papp Imre kötelességének tartotta, hogy végigvigye fia tervét.

Másfelől elkötelezett voltam abban, hogy éljünk a lehetőséggel, amit a föld mélye tartogat Sümeg számára. Így hosszas előkészítés, illetve tervezés után két évvel ezelőtt, speciális berendezéssel megkezdődtek a fúrások a szálloda közelében

– magyarázta.

Közölte, nagy öröm volt számukra, amikor megbizonyosodtak arról, hogy értékes, 34 fokos termál-, illetve a bőrre, ízületekre jótékony, metakovasav tartalmú gyógyvizet rejt a föld mélye. Mire valamennyi medencét megtöltenek, a víz hőmérséklete megőrzi a 30-32 fokot.

Tervezik, hogy a termál-gyógyvizet használják majd a várban is, és a későbbiekben tervezik a palackozását, hiszen a víz ivóvízkúrára is alkalmas.

Papp Imre, aki állatszerető ember hírében is áll, utalt rá, hogy a termálvíz alkalmas lesz lóúsztató létesítésére is. A 40 értékes ló szinte naponta szerepel a várjátékban, ami nagyon intenzíven igénybe veszi az állatokat, és a víz jótékony lesz számukra is.

Sőt, a későbbiekben terveznek Sümeg számára a budapesti Rudas Gyógyfürdő mintájára egy termálfürdőt a csárda és a szálloda közötti területen, melyhez már elkészültek a tervek.

via

Facebook Comments