Hat a gyógyszer – a kis Zente lábai egyre erősebbek! – VIDEO

Megosztás

Talán két hír volt, amit a fél ország mindennél jobban várt idén. Az egyik, hogy összejöjjön a 700 millió forint egy SMA-ban szenvedő kisfiú, Zente kezelésére. A másik, hogy hasson a Zolgensma nevű szer, ami jelenleg a világ legdrágább gyógyszere. Nem sokkal azután, hogy az első jó hír megjött, most itt a második!

Legalábbis nagyon reményteljes az, amit az kisfiú édesanyja által megosztott videón látni. Zente végre hazatérhetett a kórházból, és azután, hogy eddig apró kerekesszékével közlekedett, most egy kismotort hajt a lábával. Hihetetlen, és szívmelengető látvány, amiben alig mertünk reménykedni – bár az biztató volt, hogy a szer kifejlesztője garanciát vállalt a hatásra, vagyis visszatérítik az árat, ha nem használ a gyógyszer.

Nagyon szuper itthon! – írja az édesanya Facebook oldalán. – Főként, mert itt várt minket Anyukám és persze Fruzsi kutyi is! Ma végre befejeztem a hazahozott holmik elpakolását, és a ház is kapott egy pici karácsonyi hangulatot… (…) Zente egy kedves 7!!! gyermekes (bocs, nem tudtam kihagyni) anyuka, Bernadett jóvoltából kapott egy Jumperoot (rugós ugri-bugri) ajándékba azzal, hogy amikor kinövi, mi is ajándékozzuk tovább. Ez természetesen így is lesz. Köszönjük szépen!
Nos, ezt elég sokat használta még Pesten, és szerintem ez is hozzájárult ahhoz, hogy lábikói tovább erősödtek. Meg is mutatom nektek mai csodánkat!
A járgányt tegnap este kapta tőlünk, tehát fél nap alatt lett képes erre a “mutatványra”.
Ilyet eddig nem tudott, és bár ez még mindig nem olyan igazi motorozás, és tudom, hogy egy fele ennyi idős gyermek simán lepipálja, de valahol el kell kezdeni. Lesz ez még jobb is!
Egyébként, látszik ahogy a kis kezével keresi a kereket, hiszen a kerekesszéhez és a kézi hajtáshoz van még szokva…

Érkeznek is a gratulációk és biztatások ezerszám: „Csak így tovább, nagyfiú!”, „Ügyes vagy!”, „Hajrá Zente!”

Megosztás

Szóljon hozzá a témához regisztráció nélkül