Székesfehérvár – Hátra szorították mindkét kezét, majd kanállal nyomták a szájába az ételt egy székesfehérvári kisgyermeknek az óvodában. A három óvónő felfüggesztett börtönt kapott, emellett soha nem dolgozhatnak óvónőként.

Szörnyű perceket kellett átélnie egy székesfehérvári kisgyermeknek, akit az egyik helyi óvodában kényszerített két óvónő evésre. A Fejér Megyei Főügyészség keddi közleménye szerint az asztalnál ebédre váró kisgyermek mindkét kezét hátra fogta két óvónő, míg a harmadik vádlott kanállal az ételt a szájába nyomta. A védtelen gyermek rögtön elsírta magát a kínzó módszertől – írta közleményében az ugyeszseg.hu

Hiába sírt a gyermek, az óvodai dolgozói nem hagyták abba: a második kanál ételt is megpróbálták a szájába tömni, ám amint a tiltakozó, síró gyermek félrenyelt, abbahagyták a magánakciójukat.

A Székesfehérvári Járásbíróság mindhárom elkövetőt 120 óra közmunka büntetésre ítélte. Az ügyészség az ítélet ellen súlyosításért, végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés, valamint foglalkozástól eltiltás kiszabása érdekében fellebbezett.

A Székesfehérvári Törvényszék a keddi napon megtartott tárgyaláson az elsőfokú ítéletet megváltoztatta. A bíróság a kiszabott büntetést mindhármuk esetében súlyosította: az elkövetőket felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte, továbbá a foglalkozásuktól is eltiltotta.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.