Hihetetlen, de igaz: egyszerre terhesek az ikrek, akik ikrekhez mentek feleségül

Sharing is caring!

Brittany és Briana Deane élete egy cseppet sem átlagos: egypetéjű ikrekként életük minden fontos mozzanatát együtt csinálták. Együtt jártak iskolába, együtt érettségiztek, sőt még a jogosítványukat is együtt szerezték meg.

Két évvel ezelőtt azonban ennél is tovább mentek, hiszen megismerkedtek életeik szerelmeivel. A csavar itt jön a képbe, ugyanis a két ohiói lány egy szintén egypetéjű ikerpárba esett bele.

Persze sokan azt gondolták, hogy csak a móka kedvéért mutatkoznak együtt, ám a furcsa négyes két évvel ezelőtt az oltár elé vonult és kimondták a boldogító igent. Természetesen egyszerre. A lányoknak már csak egyetlen olyan pillanat volt az életükben, amit együtt szerettek volna átélni: egyszerre teherbe esni.

Úgy tűnik, még ez is sikerült nekik, hiszen nemrég jelentették be az örömhírt az Intagramon: mindketten egyszerre estek teherbe a férjüktől. Pont, ahogyan eltervezték.

Már csak egy kérdés merül fel: vajon születendő gyerekek vajon unokatestvérként is olyanok lesznek, mint két tojás?

Indirekt/Bors

Facebook Comments