Hirdetésben intenek be Berlinben azoknak, akik nem viselnek maszkot

Sharing is caring!

A képen egy idős nő mutatja a középső ujját a renitenseknek.

Koronavírus – a második hullám

Fél évvel a koronavírus-világjárvány tavaszi kitörése után megérkezett a pandémia második hulláma. A fertőzöttek számának radikális emelkedése egyre több országot kényszerít ismét korlátozások bevezetésére annak ellenére, hogy a világgazdaság még magához sem tért a tavaszi járványkitörés hatásaitól. A jelek szerint a második hullám Magyarországot is elérte. Kövesse híreinket!

A német főváros turisztikai szervezete, a Visit Berlin és a várost irányító szenátus kampányt indított, hogy rávegye az embereket, viseljenek maszkot a koronavírus-járvány terjedésének lassítása és az idősek védelme érdekében. És nem finomkodnak: a hirdetésük szereplője bemutat mindazoknak, akik nem takarják el az orrukat és a szájukat. A „betartjuk a korona-szabályokat” elnevezésű kampány fotója kedden jelent meg az egyik helyi újságban, de hamar szétszaladt a közösségi médiában.

A legtöbb berlini és idelátogató betartja a járványügyi előírásokat, de akadnak, akik nem. Ezek az emberek veszélyeztetik az idősek és mindazok életét, akik a járvány szempontjából kockázatos csoportba tartoznak. Erre a problémára akartuk felhívni a figyelmet, ezért provokatív motívumot választottunk – magyarázta Christian Tänzler, a Visit Berlin szóvivője.

Tänzler szerint az üzenet határozottan berlini, a főváros lakói ugyanis éppen arról ismertek, hogy kertelés nélkül, egyenesen beszélnek.

A szóvivőnek azonban nem sikerült mindenkit meggyőznie. Lorenz Maroldt, a Der Tagesspiegel című fővárosi lap főszerkesztője szerint például valóban „klasszikusan berlini” a kampány, ezért jól is működhetne, ám a képet árnyalja, hogy a szenátus szerinte nem kezeli jól a járványt. „Úgy tűnik, hogy a szenátus szerint sikeresebb módszer sértegetni az embereket, mint szigorú, világos szabályokat hozni és hatékonyan ellenőrizni a betartásukat. Ebből a szempontból megbuktak” – magyarázta.

Mások arra hívták fel a figyelmet, hogy míg a hirdetés szövegében a mutatóujj szerepel, addig az idős nő a képen a középső ujját emeli fel. A Visit Berlin szerint ez szándékos.

Megint mások azzal érveltek, hogy egyesek egészségi okokból nem viselhetnek maszkot. Tänzler erre azt válaszolta: az üzenetük azoknak szól, akik nem tisztelik mások életét.

(BBC)

Nyitóképünk forrása: Visit Berlin

Ide kattintva eléri a Nyüzsi további cikkeit, azonnali véleményeket, érdekességeket, szórakoztató mémeket, gifeket, videókat.

Facebook Comments