Húszéves magyar fiú lett a világ legjobb asztalosa

Sharing is caring!


Néhány napja ért haza Kazanyból, a szakmák világversenyéről a húszéves Simon Krisztián, ahol harminc ország bútorasztalos fiataljai között a legjobbnak bizonyult, többek között a nagy riválisokat, Kínát és Svájcot is lehagyva. A tavalyi, európai megmérettetésről (EuroSkills) – szintén arannyal a nyakában – egyenes ágon kvalifikált a WorldSkillsre.

Eddigi legjobb eredményünk az idei

Augusztus 23 és 26. között Oroszországban a szakmák világversenyén (WorldSkills) a magyar csapat az eddigi legjobb eredményét érte el. 63 országból, régióból 1354 fiatal szakember versenyzett 56 szakmában a Kazany Expón kialakított helyszíneken. A magyar csapat összesítésben egy arannyal és tizenegy kiválósági éremmel a huszadik helyen végzett. Simon Krisztián bútorasztalosként lett a legjobb. 2022-ben szintén Oroszországban, Szentpéterváron rendezik meg az EuroSkills versenyt. Forrás: MTI/MKIK

Az európai megmérettetésre a Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara háromfordulós válogatóját követően indították. „Három hónappal a verseny előtt derült ki, hogy mi lesz a feladat. A résztvevő országok tervei közül szavazással választottuk ki azt az ír tervezésű bárszekrényt, amelyen harminc százalékot módosítottak közvetlenül a verseny előtt” – avat be Krisztián. A felkészülésben Fekete Zoltán asztalos segítette, aki minden héten harminc százalékot változtatott az eredeti terven. A kitartó edzés végül tényleg eredményesnek bizonyult. Nem hiába utaztatták meg Krisztián két köbméteres ládára való, saját szerszámait.

Krisztián és mestere a győztes darabbal (Fotó: Magánarchívum)

Mindenféle szakma képviselői indultak

A kazanyi WorldSkillsre összesen 24 magyar versenyző érkezett 22 különböző szakmából, szellemi és fizikai foglalkozásúak vegyesen. Kiválósági Érmet vett át Orosz Nikolett az ápolás és gondozás szakmában, Fekete Martin épületasztalos, Simon Olivér festő, Nagy Nikolett fodrász, Mészáros Bálint informatikai rendszerüzemeltető, Homokay Ádám és Stummer Gergő, a kertépítő csapat tagja, Balogh Krisztián kőfaragó, Cságoly Laura szépségápoló, Krehely István villanyszerelő, Török Balázs Máté víz-, gáz- és fűtésszerelő, Balogh Ákos webtechnológiai szakember. Forrás: MKIK

Már ovisként is fával játszott

Krisztiánt a szakmai elismerés mellett szerszámokkal és pénzzel is jutalmazták, utóbbit az Innovációs és Technológiai Minisztérium a minimálbér tizenháromszorosában határozta meg. A fiatal asztalos számára a szakmai elismerés a legfontosabb, szerinte azért is nagy teljesítmény ez az arany, mert a kínaiak például sokkal esélyesebbek (szinte minden szakmában dobogósok is lettek), hiszen őket egész pici koruk óta tréningezik a szakmák versenyére. De Krisztián olyan nagy nemzetek legjobbjait is maga mögé utasította, mint Svájc, Franciaország, Anglia vagy Németország. „Négy nap alatt raktuk össze a bútort, összesen 21,5 óránk volt rá. Felületkezelést megelőző állapotban kellett átadni. A zsűri pedig tulajdonképpen azt vizsgálta, mennyit hibáztunk.” Krisztiánnak a szoros időkorlátok ellenére tetszett a munkadarab, sok szakmaiságot és kihívást talált benne: bonyolultabb tömörfakötések, fiók, intarzia. Utóbbi két részfeladatot egyébként a fiatal asztalos az erősségének tekinti. A mindennapi munkája során is szívesen készít intarziás, fiókos tömörfa és furnéros bútorokat.

„Valahogy sosem volt kérdés, hogy mivel akarok foglalkozni, pedig nincs a felmenőim között sem ács, sem asztalos – meséli Simon Krisztián. – Igaz, hogy édesapám és a nagypapám is kétkezi munkások, előbbi autószerelőként, utóbbi fémesztergályos mesterként dolgozik. Emlékszem, hogy már egész kis koromban, amikor hazajöttem a suliból, nekiálltam valamit alkotni. Készítettem ékszeres dobozt, telefontartót. Egyre ügyesedtem, aztán a szakiskola elvégzése közben az eszközeimet is folyamatosan fejlesztgettem, és mostanra már egész sok gépem van itthon is, az egykor garázsként működő műhelyemben. A konyhánkat is én terveztem és kiviteleztem. Most pedig a saját lakrészemet újítom fel, alakítom ki itt, a szülői házban, a barátnőmmel, akivel közösen találunk ki mindent.”

Választottja is szakmabeli

Krisztián és barátnője (Fotó: Magánarchívum)

Krisztián barátnője is asztalos (többek között). Tavaly, a EuroSkills versenyen ismerkedtek meg, ahol a lány dekoratőrként indult. „A barátnőm be szokott segíteni a családi asztalos vállalkozásban, másik két testvérével együtt, akik közül az egyik szintén lány. Persze nem a lányok CNC-zik az alkatrészeket, de Timi például nagyon profi furnérozásban vagy szekrény-összeállításban.” Krisztián barátnője asztalos, lakberendező, dekoratőr, és műkörmös végzettsége is van. „Együtt terveztük meg a lakrészemet. Timinek persze mindenről van véleménye, de szerencsére hasonló az ízlésünk. Akadtak ugyan eltérő elképzelések, például a lámpákat vagy az ajtókat illetően, de ezek apróságok. Megegyeztünk a modern stílusban, a letisztult formákban. Az a cél, hogy karácsonyra már bent lakjunk, együtt. Jó kis referencia lesz, és egy csomót tanulunk is közben.”

Krisztián jelenleg alkalmazottként dolgozik egy asztalos vállalkozónál, azt mondja, még tanul, gyakorlati tapasztalatot gyűjt, és azt sem bánja, hogy az üzlettel járó stresszel és papírmunkával egyelőre nem kell foglalkoznia. „Magas az elvárási szint, épp nemrég bocsátott el a főnököm embereket, mert nem volt velük megelégedve. Egyelőre hárman maradtunk, a megrendelések pedig folyamatosak. Kevés a jó szakember sajnos. Azért remélem, hogy az eredményemmel inspirálok fiatalokat arra, hogy minél többen válasszák ezt a szakmát” – mondja a fiatal mester. Ami biztos: a saját családjában már akadt követője, hiszen fiatalabb öccse is bútorasztalosnak tanul.

via nlc.hu

Facebook Comments