Ingyen lesz a koronavírus-oltás, de nem lesz kötelező

Sharing is caring!

Gulyás Gergely és Szentkirályi Alexandra a szokásos csütörtöki nap helyett szerdán tartotta meg a sajtótájékoztatóját, amelyen a járvány miatt életbe lépett újabb szigorítások részleteiről is beszéltek.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta többek között, hogy a tegnap meghozott dötések alapján minden olyan szórakozóhelyet bezárnak, ahol zene van és a kiszolgálás az asztaloknál történik. Tegnap Orbán Viktor azt is bejelentette, hogy újra ingyenessé teszik a parkolást, és a tömegközlekedési járatok sűrítését is ígérte. A mai tájékoztatón a COVID19 elleni oltóanyagokról is szó esett: az AstraZeneca-vakcina ügyében folyamatosan tárgyalnak, mert szeretnének a lehető legrövidebb időn belül vakcinához jutni. Figyelik, hogy tudnak-e esetleg mástól gyorsabban vásárolni. Gulyás Gergely elmondta, hogy ha meglesz védőoltás, megvásárolják, és bár nem teszik kötelezővé, aki kéri, azt beoltják majd.

Egy kérdésre válaszolva Gulyás azt is elmondta, hogy a kormány becslése szerint a legrosszabb esetben 10 ezer embert kell majd lélegeztetőgépre helyezni. Magyarországon egyébként 32 ezer kórházi ágy van.

Facebook Comments