Ingyen utat fizetnek Hawaiira azoknak, akik legalább 30 napig maradnak

Ingyen utat fizetnek Hawaiira azoknak, akik legalább 30 napig maradnak

Sharing is caring!

Hawaii ingyen utazással szeretné fellendíteni a koronavírus miatt tönkrement gazdaságát. A lehetőséget azoknak kínálják, akik a járvány ideje alatt kényelmesen és gyönyörű környezetben szeretnének távmunkát végezni.

Az állam új programjának neve Movers és Shakas, amely olyan embereknek szól, akik legalább 30 napig hajlandóak Hawaiion lakni.

A program célja Hawaii gazdaságának fellendítése, miután a világjárvány alatt a munkanélküliség soha nem látott szintre emelkedett.

A jelentkezőket gördülékenyen fogadják, az első 50 ember december 15-e után érkezik a szigetre, ők az oda-vissza jegyüket ingyen kapják.

Home office egy pálmafa tövében a tengerparton? – tárt karokkal várják egy évre a távmunkázni vágyókat Barbadoson
Egy évig is lehet vízummentesen élni és dolgozni a karib-tengeri szigeten.

“Most, hogy sok ember távmunkában dolgozik, lehetőség nyílik a korábbi helyi lakosok hazatérésére is. Így hosszabb ideig is tudnak Hawaiiról dolgozni”- mondta a sziget kormányzója, aki hozzátette:

“Úgy gondoljuk, hogy ez a program sok korábbi hawaii lakost és szakembert vonz majd, akik szeretnének biztonságban, csodálatos környezetet élni úgy, hogy közben a munkájukat is el tudják végezni és mindezzel még hozzá is járulnak a közösség életéhez.”

A programnak van még egy feltétele, akik pályáznak azoknak időnként önkénteskedniük kell valamelyik helyi civil szervezetnél.

Richard Matsui, a Movers és a Shakas alapítója nemrég a program keretében tért vissza Hawaiiba, San Franciscóból, és azt mondta, hogy nem is lehetne boldogabb, hogy így döntött.

“A járvány váratlan lehetőséget biztosított számomra, hogy elhagyjam a San Francisco-öböl területét, és távolról dolgozhassak. A csodálatos Hawaiiról” – mondta Matsui. “Izgatott vagyok, mert szerintem a Movers & Shakas még több olyan embert hozhat ide, mint én, akik segíthetnek diverzifikálni a helyi gazdaságot.”

Hawaiion jelenleg az egyik legalacsonyabb a koronavírus fertőzések száma a világon.

Barbados korábban szintén lehetővé tette a külföldieknek, hogy a szigetről dolgozzanak távmunkában, azzal a feltétellel ha legalább egy évig ott maradnak.

via

Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük