Janza Kata kitálalt: többször is porig alázták

Janza Kata kitálalt: többször is porig alázták

Sharing is caring!

 

A színésznő először beszélt az őt ért megaláztatásról a Világtalálkozó című műsor vendégeként. Janza Kata őszintén kitálalt arról, hogy milyen volt Kerényi Miklós Gáborral együtt dolgozni.

Fotó: MTI

Janza Kata elmondta, kétszer is felmondott az Operettszínházban, miután Kerényi Miklós Gábor megalázta őt az egész társulat előtt. A színművésznő először szóban intett búcsút KERO-nak, aki egy óra múlva felhívta őt, hogy beszéljék meg, másodjára pedig egy levélben írta le neki gondolatait, ám mindkétszer el tudták simítani a nézeteltéréseiket. Kata elmondta, megvolt a szabadságuk joga, hogy felmondhattak és felállhattak. Hozzátette, hogyha olyan sérelem érte volna, akkor gondolkodás nélkül felállt volna. Ő pont addigra fáradt el, mire vége lett és Kerényi távozott az Operettből. A színésznő hosszú idők után egyszer újra dolgozott a rendezővel, ám akkor már az egykori színházigazgató teljesen másképp viselkedett. Kata arról is őszintén beszélt, hogy ő és a társulat a “rabjai” lettek ennek a vezetési stílusnak, hiszen hittek benne – adta hírül a Blikk.

 

Facebook Comments