Jól eldugták a Viking Sigyn halálhajót

Sharing is caring!

A Viking Sigyn szállodahajó hónapok óta a németországi Kölnben, a Rajna egyik eldugott kikötőjében vesztegel, márciusban ugyanis a hajózási vállalat felfüggesztette tevékenységét az egész világon.

A 2019-ben épített, 135 méter hosszú Viking szállodahajó még tavaly május 29-én Budapesten, a Margit híd közelében nekiütközött a Hableány sétahajónak, amely elsüllyedt. A sétahajón 35-en voltak: 33 dél-koreai turista és a kéttagú magyar személyzet. Hét turistát sikerült kimenteni, 27 áldozat holttestét megtalálták, egy dél-koreai utast eltűntként tartanak nyilván. Az áldozatok kártérítést azóta sem kaptak, a Viking ukrán kapitányát többször is házi őrizetbe helyezték.

A hajóbaleset után a Sigyn ugyan egyszer még visszatért Budapestre, ám az év további részében főként a svájci Bázel és a hollandiai Amszterdam között közlekedett. Most hónapok óta egy kölni kikötőben, a Nippes városrészében áll. A Viking Cruises a napokban az év végéig visszavonta hajójáratait, hivatkozva a koronavírussal kapcsolatos jelenlegi bizonytalanságra. Torstein Hagen, a Viking elnöke az ügyfeleiknek írt levelében kijelentette, hogy a társaság december 31-ig felfüggeszti tevékenységét egészen addig, „amíg azt gondoljuk, hogy a világ jobb helyzetben lesz, és a nemzetközi utazás kevésbé tűnik bonyolultnak”.

Utazási irodák mindenesetre hirdetnek utakat a Viking Sigynnel, igaz csak jövőre: 2021 augusztusában 7 nap Bázelből Amszterdamig 4770 dollárba (1,3 millió forintba) kerül.

Indirekt/Blikk

Facebook Comments