Jön a Terminátor, de nem úgy, ahogy gondolja

Jön a Terminátor, de nem úgy, ahogy gondolja

Sharing is caring!

A Netflix a napokban bejelentette, hogy a Terminátor folytatást kap: egy új animációs sorozattal próbálják meg felrázni a franchise-t.

A Terminátor első része 1984-ben mutatkozott be a mozivásznon, James Cameron alkotásában az Arnold Schwarzenegger által játszott halálosztó tért vissza a jövőből, hogy megöljön egy Sarah Connor nevű nőt és győzelemhez segítse a Skynetet. A Terminátor eddig 6 filmet ért meg – több, kevesebb sikerrel –, a legutóbbit, a Sötét végzetet Magyarországon forgatták.

A Netflix nemrég bejelentette, hogy a Terminátor folytatást kap: egy új animációs sorozattal próbálják meg felrázni a franchise-t. A címe: Project Power: A por ereje és a Robert Pattinson főszereplésével készülő Batman-film írójára, Mattson Tomlinra bízták, hogy legyen a showrunnere egy Terminátor anime szériának. A készítők célja, hogy a haldokló sci-fi franchise-t felrázzák, miután a 2019-ben, a Linda Hamiltonnal és Arnold Schwarzeneggerrel támadó és egyébként az HBO GO-n is elérhető Terminátor: Sötét végzet sem hozta meg azt a megváltást, amit sokan vártak tőle.

– Megtiszteltetésnek érzem, hogy a Netflix és a Skydance rám gondolt, amikor felkértek, hogy formabontó módon közelítsem meg a Terminátor univerzumát. Azon leszek, hogy a sorozat szakítson az eddigi hagyományokkal és sokkolja a nézőket – árulta el Tomlin.

A Netflix közleményében megerősítette, hogy bár formabontó lesz az új sorozat, az alapvetés nagyrészt a megszokott lesz: azaz a gépek és az egyre elkeseredettebb emberiség egymás elleni harca áll majd a középpontban, de várhatóan John Connor és kőkemény anyja kevésbé lesznek fókuszban.

Indirekt/Blikk

Facebook Comments